Összes oldalmegjelenítés

2016. december 30., péntek

Sajtos tészta baconnel

Ez sem a fogyókúrás ételek közé tartozik. Reggel láttam, hogy Amerikában utcakajaként árulják. Gyorsan elkészíthető, így nem sokáig haboztam, mi is legyen az ebéd.



Hozzávalók: 6 -7 fő részére

  • 500 g makaróni
  • 20 dkg füstölt, szeletelt bacon
  • 5 dkg vaj
  • 3 ek liszt
  • 2,5 dl tej
  • bors
  • szerecsendió ízlés szerint
  • 25 dkg mascarpone
  • 10 dkg frissen reszelt parmezán sajt
  • 10 dkg ementáli sajt 
  • 5 dkg fehér zsemlemorzsa

Elkészítése:

A tésztának fel tettem egy nagy fazék vizet s mikor már forrt egy evőkanál sót szórtam bele, majd a tésztát 7-8 perc alatt megfőztem, lecsepegtettem.
Közben a sütőben 200 fokon 2 sütőpapír közé raktam szeletenként a bacont és lesúlyoztam egy másik tepsivel. Néhány perc alatt ropogósra sütöttem, majd kiszedtem hűlni. Helyére szórtam a zsemlemorzsát, amivel felitattam az ott kisült füstölt zsírt, abban aranybarnára pirította.
A vajat felforrósítottam, hozzáadtam három kanál lisztet, sóztam, borsoztam, szerecsendiót reszeltem bele, majd felengedtem tejjel és habverővel addig kevertem, míg kémesre, simára besűrűsödött. Ekkor hozzákevertem a mascarponét és a reszelt sajtokat. Mindezt a szószt elkevertem a tésztával, megszórtam a tetejét az apróra tört sült baconnel és hogy még izgibb legyen egy kanálnyi ropogós morzsával szórtam meg. ÍZORGIA volt a számban.
Nem csoda, ha az amerikaiak, akik mindig ilyen ételeken élnek, akkorára "nőnek" tőle. Bánja a fene, olykor megengedhető.


Mézi - azaz egy jó karácsonyi mézes sütemény

Többféle sütit sütöttem karácsonyra, lehetőleg időtállókat. Jó fémdobozban sokáig eltartható, amennyiben marad belőle. Nálunk nagyon gyorsan elfogyott.


Hozzávalók: 
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg melaszos nádcukor
  • 25 dkg méz
  • 25 dkg félfogós búzaliszt
  • 25 dkg extra finomliszt
  • 25 dkg rozsliszt (ez mindig nagyon jó ízű mézest garantál)
  • 2 ek tejföl
  • 1 ek őrölt fahéj
  • 1/2 kk őrölt szegfűszeg
  • 1 kk őrölt gyömbér 1 kk őrölt koriander
  • 1 tk őrölt kardamom

Elkészítése:

Robotgép táljába mértem mindent, aztán hagytam, hogy a gép tegye a dolgát helyettem. Mikor szép egynemű tésztám volt, becsomagoltam folpackba és egy éjszakára hűtőbe tettem, de elég neki egy óra is, ha úgy alakul. 
Utána lisztezett munkalapon 0,5 cm-re nyújtottam, kiszúrtam a formával, sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem. 
180 fokra előmelegített sütőben alul-felül sütésen 8-10 perc alatt elkészült.

Mogyoróvajas keksz

Karácsonyra sütöttem, szerintem szenzációsra sikerült. Aki szereti a mogyorót, annak ez a keksz biztosan nyerő választás lesz. Ráadásul dobozban tárolva hosszabb ideig is eltartható. Szinte alig kell vele dolgozni, pillanatok alatt elkészül.


Hozzávalók:
  • 22 dkg vaj
  • 24 dkg mogyoróvaj
  • 24 dkg melaszos nádcukor
  • 2 tojás
  • 44 dkg tönkölybúzaliszt
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1 kávéskanál só
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna

Elkészítése:

A tojásokat habosra kevertem a cukorral, majd hozzáadtam a lágy vajat és a mogyoróvajat, vaníliát, sót, végül a lisztet és a szódabikarbónát.
Mikor a tészta homogén állagú lett, fóliába csomagolva egy órára a hűtőbe raktam.
Miután pihent a hűtőben, enyhén lisztezett munkafelületen kinyújtottam 0,5 cm vékonyra, kiszaggattam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem.
180 fokra előmelegített sütőben alul-felül sütésen 10 perc alatt megsütöttem. Két nagy tepsinyi lett belőle.



2016. december 29., csütörtök

Nagy karácsonyi pohárkrém

Akkorára sikeredett, hogy ettük több napig, ami abszolút jót tett neki, mármint az érés.


Nem volt durván alkoholos, csak annyira, hogy mégis jó kedve legyen tőle az embernek. 

Tehát a hozzávalók: 
  • 4 közepes db körte
  • 75 dkg fagyasztott málna
  • 10 dkg fagyasztott feketeribizli
  • 20 dkg aszaltvörösáfonya
  • 450 g babapiskóta
  • 1 l habtejszín
  • 6 db  tojás
  • 21 púpozott ek kukoricaliszt 
  • 2 rúd vanília
  • 1 rúd fahéj
  • 5 db zöld kardamom
  • 1/2 citom leve és reszelt héja
  • 5 dl víz
  • 20 dkg méz
  • 2 dl marsala
  • 2 ek amaretto
  • 10 dkg gyümölcscukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 25 dkg mascarpone
  • 4 db szegfűszeg
  • 5 dkg mandulapehely


A körtéket meghámoztam, negyedeltem, magházukat kivágtam, és fél liter vízben a mézzel, fahéjjal, kardamommal, fél citrommal (héja, leve is), néhány szegfűszeggel kis lángon feltettem posírozni, kb. 10 perc alatt elkészültek. Ekkor kivettem a léből, és félretettem hűlni. Mikor kihűltek, vékonyra felszeleteltem.
A megmaradt főzőléhez hozzáöntöttem a marsalát és az amarettót (eredetileg mindkettőből fél csészét írt a recept, de szerintem a likőrből az túlzás). Beleöntöttem az aszalt áfonyát, és hagytam benne kihűlni.
Fél liter habtejszínt elkezdtem melegíteni. Hozzáadtam két rúd vanília kikapart magjait.
A tojásokat kettéválasztottam, a sárgájukat a fele cukorral elkevertem habosra, és a melegedő tejszínnel kissé felhígítva összekevertem. Hozzáadtam a kanálnyi kukoricalisztet is, és a forró tejszínbe visszaöntöttem a masszát. Folyamatosan addig kevertem habverővel, míg pudingszerűen besűrűsödött. Ekkor hozzáadtam a mascarponét,elkevertem és félretettem hűlni (a párkány jó célt szolgált ebben a hidegben).
Egy lábasban a másik fele cukrot egy kanál vízzel felforraltam szirupnak.
A tojások fehérjét habbá vertem robotgéppel, majd folyamatosan keverve hozzáadtam a forró cukorszirupot is. Addig vertem, míg fényes, kemény habot kaptam. Hozzákevertem a kihűlt mascarponés angol krémhez.
Az áfonyáról leszűrtem az alkoholos levet, és félretettem egy tálban.
Fél liter habtejszínt félig felvertem, majd hozzáadtam 1-2 csomag vaníliás cukrot, amivel tovább habosítottam, míg jó állagú hab nem lett.
Elkezdtem összerakni a pohárkrémet. A fűszeres, alkoholos lébe beleforgattam a babapiskótát, de csak annyira, hogy a külseje nedvesedjen meg, ne ázzon el, és a nagy pohár aljára tettem. Rá a vékonyan szeletelt körte kerül egy rétegben, s arra a beáztatott áfonya és fagyasztott málna. A gyümölcsökre angol krém, majd pedig felvert tejszínréteg jött, és kezdtem elölről a rétegzést mindaddig, míg elfogyott minden. A tetejére szórtam még a megmaradt málnából, esetleg áfonyát, szedret, fekete ribizlit is lehet, amink otthon van. Meghinthetjük kevés pirított mandulapehellyel is. Én így tettem.
Nem fogyókúrás étel, ez biztos, de a karácsony nem is erről szól. 






2016. november 13., vasárnap

Graham kenyér

Kolléganőmmel hetente egy alkalommal találkozunk, de akkor rendszeresen átbeszéljük, ki milyen kenyérrel lepte meg az otthoniakat. Igyekszünk minél egészségesebb kenyeret varázsolni a családi asztalra. Ezt most rozskovászos öregtésztával sütöttem.



Hozzávalók:
Öregtészta: ezt 3 részre szoktam osztani

  • 50 dkg BL-80 kenyérliszt
  • 1 tk szárított rozskovász
  • 1 csipet instant élesztő
  • 3 dl langyos víz
  • 1 csipet só
  • 1 csipet cukor
  • 2 ek olívaolaj


A kenyértészta:

  • 25 dkg öregtészta
  • 25 dkg tönkölyliszt
  • 25 dkg Graham liszt
  • 2,5 dl langyos víz
  • 2 ek tejföl vagy görög joghurt
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 ek szárított rozskovász
  • 4 g instant élesztő


Tetejére:

  • 2 ek zabpehely
  • 1 ek fehér és fekete szezámmag
  • 1 ek napraforgómag


Elkészítése:

A hűtőmben mindig tartok öregtésztát, így ha kenyeret akarok sütni, előveszem dagasztás előtt fél órával, hogy szoba hőmérsékletűre engedjen fel.
Dagasztógép táljába mérem a hozzávalókat. A só és az olaj kivételével kb. 10 percig dagasztom a tésztát, majd a só és olaj is belekerül. Ha esetleg lágynak találom a tésztát, akkor 1-2 ek tönkölykorpát szoktam hozzátenni. A megdagasztott tésztát letakarom és hagyom jó fél órát kelni a pulton. Majd enyhén lisztezett munkalapra borítom, kicsit kilapítom a tenyeremmel, majd szorosan feltekerem és a kiolajozott sütőformába teszem. Megszórom a magokkal és újra kelesztem. Mindig magasabbra sül a kenyér, ha először tetővel lefedve sütjük és csak később pirítjuk. Ez a tészta kicsit lágy volt, ezért kenyérformába tettem, de annak nincs teteje, ezért az egészet betettem egy magas, fedeles kacsasütőbe. Kb. 20 perc kelesztés után, amikor már forró volt a sütő (230 fok hőlégkeverésen), akkor betettem a kenyeret és hagytam úgy 30-35 percig fedővel sülni majd a formát csak kiemeltem a kacsasütőből és tovább sütöttem még úgy jó negyed óráig.
Az izgalmak azonban nemsokára megjelennek a konyhámban, mert talán karácsonyra megérkezik a kemencém, amiben reményeim szerint csoda kenyereket , pecsenyéket, sütiket fogok elkövetni. Már nagyon várom. 

2016. november 6., vasárnap

Like After Eight

A fene nagy, két hónapja tartó ház berendezkedés közepette már igazán kellett valami egyszerűt sütnöm. Tegnap a TV-ben láttam Gordon Ramsay ezzel lepte meg népes családját. Én is így tettem az enyémekkel. 


Innen is látszik, hogy még arra sem volt alkalom, hogy a pultról a védőfóliát lehúzzam, vagy egyáltalán, hogy a pultot befejezzük.  Azért kívántam meg a tortát, hogy egy mákszemnyi liszt sincs benne, meg imádom az After Eight csokit. Voltak kétségeim az elkészítéssel kapcsolatosan. A receptet nem találtam, csak emlékezetből sütöttem meg. 
A legjobb a mentás karamell volt. Elfelejtettem kikenni a tányért, amire kiöntöttem, így persze makacsul fogva ejtette befogadóját. Próbáltam mikróba megmelegíteni ,- fél sikerrel. Kicsit folyós, füstös lett a karamell, és azonnal visszakötött, amikor kivettem. Megpróbáltam egy késsel lekapirgálni, az is hozzáragadt. Tehát a tányér, a kés, és a legtöbb karamell ment a kukába. Kevés megmaradt, amit mozsárban összetörtem és a süti tetejére szórtam. Az eredetiben lapokra törte és a sütibe is tett és a tetejét is díszítette vele. Így legalább kevésbé hizlal. Na szóval a recept.

Hozzávalók: 
Tészta

  • 5 egész tojás
  • 1 tojásfehérje
  • 12 dkg étcsokoládé
  • 6 dkg gyümölcscukor


Tetejére: 

  • 2 dl habtejszín
  • 1 ek mentaszirup (koktélhoz való)
  • 1 ek gyümölcscukor



  • 2 ek cukor
  • 1 ek mentalevél aprítva


Elkészítése:
Két egész tojást és 3 dkg gyümölcscukrot robotgéppel addig vertem, míg a krém jól tartó habos lett és kivilágosodott. Hozzákevertem 3 tojássárgáját. Vízgőz felett megolvasztottam a csokoládét és azt is belekevertem a krémbe. Felvertem négy tojásfehérjét, majd hozzáadtam 3 dkg gyümölcscukrot és addig vertem, míg igazán kemény hab lett belőle. Ebbe forgattam a csokis-tojásos krémet. Egy tortagyűrűt és az alátett sütőpapírt vajjal kentem meg és abba töltöttem a tésztát. Párszor odacsapkodtam az új pulthoz, majd a 160 fokra előmelegített sütőbe tettem és alul-felül sütésen 30 perc alatt megsütöttem. A félig nyitott sütőajtónál hagytam kihűlni langyosra és akkor vettem csak ki. Nem is igen esett be a teteje, csak annyira, hogy a tejszínhabot beletehessem.
A tejszínt és egy kanál cukrot, valamint egy kanál mentaszirupot robotgéppel habbá vertem. Ezt terítettem a torta tetejére. Megszórtam gyenge menta hajtásokkal és egy kevés összetört mentás karamellel. Valóban jó, hogy van benne roppanós rész is a sok lágy textúra mellett.

SIKER!!!!!!!!!!!!


Az utolsó szelet......


2016. október 20., csütörtök

Mustáros juharszirupos csirke

Gyors ebéddel készültem fiam és magam éhét csillapítani. Feldobta a mézes mustáros hús gondolatát, de nem akartam osztatlan sikert, gondoltam csavarok egy kicsit a dolgon. Most itt ülök a fotelben hátradőlve, jól lakottan és dícsérem a saját főztömet.

Hozzávalók:
- 60 dkg csirke comb filé
-12 dkg szeletelt bacon
- 1 kk só
- pár tekerés bors
- 1 ek magos dijoni mustár
- 2 ek juharszirup
- 1 ek balzsamecet krém
- 1dl fehér bor

Elkészítése:
A bacont felcsíkoztam és egy tapadásmentes serpenyőben erős tűzön megpirítottam, majd  tálba szedtem. A csirkecombról lehúztam a bőrét, és azt is a forró serpenyőbe dobtam, megpirítottam, majd ki szedtem. A csirkecombról leszedték a húst, csíkokra vágtam és a forró serpenyőbe tettem. Sóztam, borsoztam, ráöntöttem a juharszirupot, a balzsamecetet és a mustár. Együtt pirítottam 2 percig, majd felöntöttem a borral és még kb. 5 percig forraltam nagy tűzön, ez alatt finom puha lett. Makarónira találtam, megszórtam a ropogós baconnel.
Nem telt bele 20 perc, hogy elkészítsem.