Ki az aki ilyet főz húsvétkor? Persze, hogy én. Egy ideig szemezgettem a barival, de le kellett mondanom róla, mert igen borsos az ára. De ha már kigondoltam, hogy pisztáciába csomagolom (amit megint arany áron lehet kapni), akkor valamit csomagolni szerettem volna. Csirkemell filé mindig ül a hűtőben, hisz azt eszünk leggyakrabban. Ha csirke, hát legyen csirke. Felhasználtam az otthon található alapanyagokat, - pedig most nem csaptam nagy vásárlást,- és ez lett belőle.
Hozzávalók:
A polentához:
A sülthöz:
A gombához:
Elkészítése:
A polentához,- aminek nagy rajongója vagyok,- feltettem forrni 7 dl zsíros házi tejet. Hozzáadtam egy csipet sót és mikor felforrt, lassan adagolva, folyamatosan keverve beleszórtam a kukoricadarát. Addig kevertem, míg besűrűsödött. Ekkor hozzáadtam egy kanál vajat, elkevertem benne és a masszát sütőpapírral bélelt őzgerincformába töltöttem. Odaütögettem az asztalhoz, hogy jól tömörödjön és vártam, míg teljesen kihűl.Ekkor kiborítottam a formából és szeletekre vágtam. Nagyjából a kétharmadát grilleztem meg a sülthöz, a többit félretettem és egy kis édességet készítettem belőle. Felhevítettem a grill serpenyőt, beledobtam egy teáskanálnyi vajat és a polenták mindkét oldalát 1-1 perc alatt megsütöttem. Majd még egy adagot kisütöttem.
A húst egyszerűen csak hosszában felvágtam három csíkra, de a végét egyben hagytam. Megsóztam, borsoztam, aztán összefontam és a végét összetűztem egy fogvájóval. A húsfonatokat meghempergettem lisztben, majd felvert tojásban, végül a pisztáciában. Egy akkora teflon tepsit készítettem elő, amiben éppen elfért a három húsfonat. Kibéleltem sütőpapírral és kis vajdarabkákat tettem az aljába. Ráfektettem a húsokat, lefedtem fóliával és a 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem 30-40 percig.
A gombás köret csak egy villanás volt. Egy kanálnyi olajat hevítettem, amire rádobtam a szalonnacsíkokat, majd a negyedekbe vágott gombát. Kevés sót, ámde több borsot tekertem rá és erős tűzön 4-5 percig pirítottam. Mikor már nagyon melegük volt, nyakon öntöttem egy dl borral és továbbra is erős tűzön addig sütöttem, míg a bor alkoholtartalma elszállt, csak az aromája maradt. Talán így hosszúnak tűnik az elkészítés, de csupán kis, néhány perces mozzanatokból áll, egyáltalán nem bonyolult.
Hozzávalók:
A polentához:
- 7 dl tej
- 20 dkg kukoricadara
- 1 nagy csipet só
- 1 ek vaj + a sütéshez 1 ek
A sülthöz:
- 3 db fél csirkemell filé
- só
- frissen őrölt bors
- kevés tönkölyliszt
- 1 tojás
- 6 dkg sózatlan pisztácia durvára őrölve
- a sütéshez 2 vaj
A gombához:
- 1 ek olívaolaj
- 6 dkg csíkozott bacon
- 30 dkg barna csiperke
- pici só
- frissen őrölt bors
- 1 dl fehérbor
Elkészítése:
A polentához,- aminek nagy rajongója vagyok,- feltettem forrni 7 dl zsíros házi tejet. Hozzáadtam egy csipet sót és mikor felforrt, lassan adagolva, folyamatosan keverve beleszórtam a kukoricadarát. Addig kevertem, míg besűrűsödött. Ekkor hozzáadtam egy kanál vajat, elkevertem benne és a masszát sütőpapírral bélelt őzgerincformába töltöttem. Odaütögettem az asztalhoz, hogy jól tömörödjön és vártam, míg teljesen kihűl.Ekkor kiborítottam a formából és szeletekre vágtam. Nagyjából a kétharmadát grilleztem meg a sülthöz, a többit félretettem és egy kis édességet készítettem belőle. Felhevítettem a grill serpenyőt, beledobtam egy teáskanálnyi vajat és a polenták mindkét oldalát 1-1 perc alatt megsütöttem. Majd még egy adagot kisütöttem.
A húst egyszerűen csak hosszában felvágtam három csíkra, de a végét egyben hagytam. Megsóztam, borsoztam, aztán összefontam és a végét összetűztem egy fogvájóval. A húsfonatokat meghempergettem lisztben, majd felvert tojásban, végül a pisztáciában. Egy akkora teflon tepsit készítettem elő, amiben éppen elfért a három húsfonat. Kibéleltem sütőpapírral és kis vajdarabkákat tettem az aljába. Ráfektettem a húsokat, lefedtem fóliával és a 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem 30-40 percig.
A gombás köret csak egy villanás volt. Egy kanálnyi olajat hevítettem, amire rádobtam a szalonnacsíkokat, majd a negyedekbe vágott gombát. Kevés sót, ámde több borsot tekertem rá és erős tűzön 4-5 percig pirítottam. Mikor már nagyon melegük volt, nyakon öntöttem egy dl borral és továbbra is erős tűzön addig sütöttem, míg a bor alkoholtartalma elszállt, csak az aromája maradt. Talán így hosszúnak tűnik az elkészítés, de csupán kis, néhány perces mozzanatokból áll, egyáltalán nem bonyolult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése