Összes oldalmegjelenítés

2013. szeptember 16., hétfő

Magos tönkölykenyér íróval

Teljesen mániámmá vált az íróval való kenyérsütés. Ízletes, lágy kenyereket lehet vele készíteni, melyek sokáig frissek maradnak.







 Hozzávalók:

  • 40 dkg tönköly fehér liszt
  • 2 dkg friss élesztő
  • 1,5 dl író
  • 1 dl langyos víz
  • 1 teáskanál barna cukor
  • 1,5 teáskanál
  • 3 ek olívaolaj
  • 1 marék hámozott napraforgó
  • 1 marék hámozott tökmag
  • 1 marék fehér szezámmag

Elkészítése:

A langyos vízben feloldottam a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, 7-8 perc alatt megkelesztettem.

Kenyérsütőgép üstjébe mértem a hozzávalókat és dagasztásra kapcsoltam a gépet.

Amikor a tészta a duplájára kelt, lisztezett deszkán átgyúrtam, három egyenlő részre osztottam, melyekből rudakat sodortam és ezeket összefontam. A fonatot kenyérsütő formába tettem, tetejét megkentem olajjal és letakarva folpackkal újra kelesztettem langyos helyen 25-30 percet.

Közben a sütőt előmelegítettem 230 fokra, aljába tálban vizet  tettem gőzölni.

Mikor a kenyér megkelt, lespricceltem langyos vízzel és a gőzös sütőbe tettem. A hőmérsékletet levettem 200 fokra és így sütöttem 20 percig. Mivel elkezdett barnulni a teteje, letakartam alufóliával. Lejjebb vettem a sütőt 180 fokra és további 20 percig sütöttem a kenyeret. Kivéve rácsra tettem, újra lespricceltem és ott hagytam teljesen kihűlni. Már alig várom, hogy felvághassam és megkóstolhassam.


Vargányás tejszínes csirke

Hétvégén főzőversenyre készülök (megint), így az ízeket kicsit őszies, erdeire vettem, hisz ott is ilyesmit fogok főzni, csak ott vadból. Most viszont csirkét készítettem, hogy gyorsan tálalhassam az ebédet az innen-onnan hazatérő családnak.







Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkemell filé
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 ek olívaolaj
  • 25 dkg vargánya
  • 3 szál sáfrány
  • 1 kk csipkebogyópor
  • 7-8 db borókabogyó őrölve
  • só egy nagy csipet
  • frissen őrölt fekete bors jócskán
  • 2 dl fehérbor
  • 2 dl tejszín


Elkészítése:


A hagymát felkockáztam, kevés olajon megpirítottam. A csirkét ujjnyi csíkokra vágtam, a gombával ugyanígy jártam el. A feldarabolt csirkehúst a megpirított hagymára dobtam, sóztam, borsoztam, rászórtam a fűszereket és tovább pirítottam velük  néhány percig, majd a gombát is hozzáadva tovább pirítottam újabb 2-3 percig és csak ekkor engedtem fel a borral. Fedő nélkül forraltam közepes lángon  10 percig, hogy elszálljon a bor alkoholtartalma. Ezután a tejszínt is hozzáöntöttem és tovább forraltam 4-5 percig, míg jól besűrűsödött a mártás. Mivel kicsit „erdeis” ízt adtam a húsnak, így zöld fenyő tésztát főztem hozzá (illett a borókához).

2013. szeptember 15., vasárnap

Tojásos zöldbabköret grillezett provance-i csirkemellel

Egy nagyon gyors, nagyon finom ebéd. Szeretem az ilyeneket, főleg ha kevés időm van a konyhában való tevékenykedésre. Szerencsére sok ilyen van a tarsolyomban.


Hozzávalók:
A húshoz:

A körethez: 
  • 50 dkg ceruzabab
  • 1 kk só 
  • 5 dkg vaj
  • 1 dl tejszín
  • 2 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt bors
  • 1 ek vörösborecet
  • 2 tojássárgája

Elkészítése:

A csirkét szeletekre vágtam, megkentem olívaolajjal, sóztam, borsoztam, meghintettem provance-i fűszerkeverékemmel és lefóliázva a hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek.
A zöldbabot sós forrásban lévő vízbe dobtam 4-5 percre, majd hideg vízzel leöblítettem, hogy ne főjön tovább. A tejszínt kemény habbá vertem, melybe belekevertem a tojások sárgáját, kis sót, frissen őrölt borsot, a lereszelt fokhagymát és végül a vörösborecetet.
Közben már felforrósítottam a vajat, rádobtam a zöldbabot és nyakon öntöttem a tejszínes, tojásos keverékkel. Néhány perc alatt megkötött a tojás, elkészült a köret. Ekkor már sültek a grillsütőben a fűszeres hússzeletek. Kolompolhattam az asztal köré a családot. Csodák csodájára a fiamnak is nagyon ízlett a köret is. Itt szeretném megveregetni John Burton Race vállát, akitől ezt a könnyű, ámde ízekben gazdag receptet láttam a reggeli kávézásom során.

Írós kelt buták

Író csöpög lassan a csapomból is, annyira szeretem, Minden tészta olyan lágy lesz tőle, hogy az elmondhatatlan. Meg kell kóstolni. Itt most 1,1 dl íróból és 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztből készítettem kovászt, mely 3 nap alatt megérett és azt használtam a tésztába.











Hozzávalók:
A tésztához:

  • 20 dkg írós kovász
  • 15 dkg öregtészta
  • 35 dkg fehér tönkölyliszt
  • 1 tojássárgája
  • 0,8 dl író
  • 0,7 dl langyos víz
  • 6 dkg olvasztott vaj
  • 5 dkg barna cukor
  • 1 csipet só
  • 1/2 citrom leve és reszelt héja
  • 1 kk vanília kivonat


A vaníliás töltelékhez: 

  • 20 dkg mascarpone 
  • 4 ek cukor
  • 1 tk vanília kivonat
  • 2 púpozott ek főzés nélküli vanília pudingpor


Elkészítése: 
A tésztához valókat azonnal a kenyérsütőgép üstjébe mértem és dagasztó programra kapcsoltam. Amikor az lejárt, hagytam a tésztát kelni az üstben. 
Közben a töltelék hozzávalóit robotgéppel összekevertem és a hűtőbe tettem szilárdulni.
Mikor a tészta duplájára kelt (ez hosszabb időt is igénybe vehet, mert a kovásszal készült tészták lassabban kelnek, valamint sok minden befolyásolja a kelés folyamatát, a hőmérséklet, a páratartalom, a liszt minősége, stb.), de ha türelemmel megvárjuk, akkor megkelnek és isteni finomak lesznek.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítottam. Kinyújtottam kisujjnyi vékonyra. Egyik részét 10x10 cm-es kocka alakúra vágtam, melynek közepébe vanília pudingot töltöttem. A másik részét olyan 30x8 cm-es téglalapokra vágtam, ezeket átlósan háromszögekre osztottam, melybe raktam egy evőkanálnyi krémet a közepére, azt elhúztam rajta hosszában. Egy negyedbe vágott érett, édes fügét tettem a tészta széles részébe, majd feltekertem a tésztát. Keskeny végét alácsaptam, így nem nyílt ki és a töltelék sem szökött ki az alján. Tetejüket megkentem a maradék tojásfehérjével, és némi barna cukrot szórtam rá.  A sütőt előmelegítettem 160 fokra hőlégkeverésen és 25 perc alatt készre sütöttem a süteményeket.

Kovászos írós bagett

Beleszerettem az íróba. Életemben most vásároltam először, de azóta minden tésztába írót teszek. Naná, hogy a bagetthez is ezt használtam és persze Jenőt, hűséges csatlósomat, a teljes kiőrlésű tönkölykovászomat. 


Hozzávalók: 6 bagetthoz

·         20 dkg tönkölykovász
·         10 dkg öregtészta
·         50 dkg fehér tönkölybúza liszt
·         10 dkg burgonya (héjában főzve, reszelve)
·         1,5 dl író
·         1,5 dl langyos víz
·         1 teáskanál cukor
·         2 teáskanál só
·         5 dkg olvasztott vaj
·         10 dkg rozsliszt
Elkészítése:

10 dkg kovászt 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszttel és 1 dl PI vízzel megetettem, és megvártam, míg jó magasra feljön, buborékos lesz. Ekkor hozzákevertem az összes többi alapanyagot, és a kenyérsütőgépbe téve dagasztó programra kapcsoltam, majd egy éjszakára benne hagytam kelni. Másnap a duplájára kelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrtam, kinyújtottam, hajtogattam: jobbról 1/3, balról 1/3, fentről 1/3, lentről 1/3 részét. A végén 9 réteg lett. Letakarva langyos helyen vagy kelesztő tálban pihentettem. A hajtogatást még 2-3 alkalommal megismételtem, ezzel biztatva a tésztát a minél gyorsabb mozgásra. 
Mikor már gyorsan újranő a tészta, megerősödött, lisztezett deszkán hat részre osztottam. Minden tésztadarabot hosszúkás téglalap alakúra nyújtottam, majd hosszában feltekertem, bagett sütőformába tettem, abban hagytam újra kelni úgy fél óra alatt. A tetejét megkentem vizes ecsettel.  A sütőt közben előmelegítettem 230 fokra hőlégkeverésen, és egy edénybe a sütő aljába vizet tettem párologni. Mikor a sütő elérte a megfelelő hőfokot, betettem a bagetteket, és 20-25 perc sütöttem meg őket aranybarnára.




Fügével, sonkával töltött krumplis pogácsa

Csak egy kósza ötlet volt. Krumplis pogácsát sütünk gyakran. Jó krumplis pogácsát talán már kevesebben. Nem villogni szeretnék, de nagyon finomra sikerült a tészta egy kis maradék krumplipüréből, ezért gondoltam meglepem magunkat egy finom uzsonnával Ilike barátnőmmel, ha már dolgoznunk kell.




A tészta hozzávalói: 

  • 1 dl kefír
  • 1 db tojás
  • 20 dkg burgonypüré
  • 8 dkg vaj
  • 2 dkg  friss élesztő
  • 1 ckk cukor
  • 2 teáskanál só
  • 40 dkg fehér tönkölybúzaliszt
Elkészítése: 

A kefirt mikróban meglangyosítottam. Belekevertem a cukrot és az élesztőt, melyet felfuttattam habosra. Minden hozzávalót összegyúrtam, lágy tésztát kaptam belőle. Lisztezett kelesztőtálba téve 1 óra alatt duplájára kelesztettem. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítottam, finoman átgyúrtam, maroknyi darabokat szakítottam ki belőle, amit kör alakúra nyújtottam.

                         
A tészta közepére helyeztem egy szelet sonkát és arra egy szép nagy érett fügét.

                       
A tésztát ráhajtottam a fügére, felül összecsíptem,kis batyut készítettem belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, tetejét felvert tojással megkentem.180 fokra előmelegített sütőben hőlégkeverésen 20 perc alatt megsütöttem.


2013. szeptember 4., szerda

Spenótos-mascarponés csirkemell baconbe tekerve

Mai ebédünk csirke, csirke hátán. Ezt ettük a férjemmel:


Mivel a fiam válogat és ő nem eszik spenótot, így neki ez jutott:



Gyakorlatilag ugyanazt ettük, csak más-más töltelékkel. Nem akarok én a konyha rabjává válni, csak amennyire jól esik. Az eredeti terv a mi ebédünk volt, de hamar rájöttem, hogy vékonyka kisfiam azt ugyan meg nem eszi, hát kapott bele mást.

Spenótos mascarponés csirke hozzávalói:

  • 40 dkg csirkemell filé
  • 10 dkg szeletelt bacon

Töltelékbe:

  • 20 dkg paraj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • 1 tojás
  • 10 dkg mascarpone
  • 1 ek kukoricaliszt
  • 1 ek olívaolaj


Elkészítése:

A forró olajba tettem a parajt, sóztam borsoztam, ráreszeltem a fokhagyma gerezdeket és addig fonnyasztottam csak, míg egy kicsit összeesett. Máris kevertem hozzá a mascarponét, melybe egy kanál kukoricalisztet tettem sűrítésnek. Mikor levettem a serpenyőt a tűzről, még a forró spenóthoz kevertem egy felvert tojást, ami még összefoghatta a masszát.
A csirkemellet filézőkéssel szétnyitottam egy nagy lappá, enyhén megsóztam a belsejének szánt felületet (kívül azért nem, mert a bacon szerintem elég sós), és beletöltöttem a fele tölteléket. A húst összefektettem felette és körbetekertem baconszeletekkel, így az szépen összetartotta  a tekercset.
Sütőtálba tettem a kétféle húst, kevéske olajat öntöttem alá, lefedtem fóliával és a 160 fokos sütőbe tettem hőlégkeverésen 20 percre. Aztán a fóliát levettem és szépen negyed óra alatt megpirítottam a szalonnát. Egy másik tálba mellé csaptam egy kis krumplit egy kanál olajjal, sóval, kakukkfűvel és megsütöttem, ha már jár a légkeverés. Számtalanszor sütök több mindent együtt és soha nem veszik át egymás illatát, ízét.