Összes oldalmegjelenítés

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 24., vasárnap

Túrós-meggyes kígyórétes

Szóval elfogyott a pogácsa, ezért nekiálltam egy szintén gyorsan elkészíthető rétesnek. A tésztája nem az a hártyavékony, amit egyébként rétesnek hívunk, hanem egy jó vajas kelttészta, amit ebben az esetben nem kell keleszteni.



Hozzávalók:
A tésztához:
  • 30 dkg Nagyi extrafinom liszt
  • 12 dkg vaj
  • 1 dl tejföl
  • 1 tojássárgája
  • 2 dk gyümölcscukor
  • 1 csipet só
  • 3 g instant élesztő

Töltelékhez:
  • 50 dkg krémes tehéntúró
  • 8 dkg gyümölcscukor
  • 2 tojás sárgája
  • 1 tk vanília kivonat
  • 5 dkg búzadara
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 ek frissen csavart citromlé

  • 15 dkg magozott meggybefőtt

Elkészítése:
A szoba hőmérsékletű tésztához valókat dagasztógép táljába mértem és addig dagasztottam, míg elvált a tál falától, ruganyos, fényes tészta lett belőle (3 perc).

A tésztát kivettem, félretettem Folpackkal letakarva és a töltelékhez valókat tettem a dagasztógépbe és homogén masszává kevertem. Negyed órára betettem a hűtőbe kicsit dermedni.

Addig a tésztát a Folpackon kinyújtottam a munkalapon 50 x 30 cm-es vékony téglalappá és mindkét hosszabbik oldalán 3 cm-enként kb. 45 fokos szögben 8-10 cm mélyen bevágtam a tésztát.
Ezután a a túró felét hosszában egy 10 cm-es sávban elsimítottam a tésztán. Erre tettem a meggyszemeket, majd a túró másik felével letakartam a meggyet.
Végül a tészta két végét visszahajtottam és alulról kezdve kereszteztem a tésztacsíkokat egymáson, míg el nem jutottam a sütemény tulsó végére.
Behengerítettem a rétest a sütőpapírral bélelt tepsibe. Tetejét megkentem a maradék tojásfehérjével és betoltam a 180 fokra előmelegített sütőbe. Alul-felül sütésen 40 perc alatt aranybarnára sütöttem.
Míg ezt írom, akkor eszem meg az utolsó szeletet és kijelenthetem, hogy igen jól sikerült.


2016. január 10., vasárnap

Áfonyás spiráltorta

Egyik kedvenc süteményes könyvemben találtam Stahl Judit mutatta be. Nagyon szeretem a receptjeit, de nincs mese, elég "gazdagon" bánik a dolgokkal, ezért kicsit finomítottam rajta. Cukor helyett édesítőt használtam.


Természetesen nemszép, mert nem tudok szép tortát készíteni, ámde igen finom.

Hozzávalók:
A tésztához:
  • 4 tojás
  • 4 dkg erythrol
  • 10 dkg extra finomliszt
  • 1,5 ek szőlőmagolaj
  • 1 csipet só
  • 1 kk sütőpor
  • 1/2 citrom reszelt héja
Töltelék:
  • 1/2 dl marsala
  • 20  dkg feketeribizlilekvár
A krém:
  • 25 dkg mascarpone
  • 1 citrom reszelt héja és kifacsart leve
  • 2 ek víz
  • 6 dkg erythrol
  • 1 tk őrölt kardamom
A tetejére:
  • 15 dkg áfonya
Elkészítése:

A tojásokat ketté választottam. A fehérjéből egy csipet sóval habot vertem, majd mikor már kezdett keményedni, hozzáadtam az édesítőt és addig kevertem robotgéppel, míg fényes, kemény nem lett. Ekkor beletettem a sárgáját, az olajat és végül kanállal beleforgattam a sütőporral elkevert liszet is.
Nagy, 39x40 cm-es tepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral és a tésztát elsimítottam rajta, a 170 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütöttem. Mikor langyosra hűlt, lehúztam a papírról és egy virágpermetezőből lespricceltem marsalával. 20 dkg feketeribizli lekvárt egyenletesen elkentem a tetején, aztán felvágtam hat egyenlő csíkra, kb. 6-6,5 cm szélesekre. A tésztacsíkokat elkezdtem feltekerni, míg az utolsó is el nem fogyott. Jó szorosan tekerve éppen befért egy 16 cm átmérőjű kapcsos tortaformába, melyet előtte kibéleltem folpackkal. Míg a hűtőben pihentettem, összekevertem a krémet. A vízzel, a citromlével elkevertem az édesítőt, hogy teljesen feloldódjon, ezért megmelegítettem. Belekevertem a mascarponét és a  kardamomot. Habverővel addig kevertem, míg homogén nem lett. A krém kétharmadát a sütemény tetejére öntöttem, - megszórtam áfonyával, - a maradékot hagytam az oldalán lecsorogni és egy éjszakára a hűtőbe tettem. Reggel kiemeltem a formából és az oldalán egyenletesen (már amennyire tőlem tellett) elsimítottam a krémet.

Igazán nem sok időt vesz igénybe az elkészítése és nagyon finom.


Narancsos testvére: http://www.nosalty.hu/recept/spiraltorta-evi-neni-konyhajabol




Na és a hálás férj, aki az ebéd után mindenre képes. Imádom.



2015. december 25., péntek

Karácsonyi ebéd

Minden évben mást készítek, nem ragaszkodunk a hagyományos halászlé, rántott halhoz, pedig nincs avval semmi bajom, de mivel régen mindig ez volt a menü, így legalább formában próbálok eltérni a hagyományoktól. Nincs beigli, csak hasonló, halászlé egyáltalán nem és rántott hal sem. Sütöttem már egész pulykát, aminek a felét sem tudtuk elpusztítani négy nap alatt, ezért mindig csak egy adagos ételt főzök, hogyha lehet, egy morzsa se maradjon másnapra.





Így esett a választásom a durbincsra, melyek kb. 30 dkg-osak voltak. Kétféle köretet készítettem. 
Hercegnő burgonyát és túrós papardellét.



Egy gyors tárkonyos hollandi mártást is kevertem hozzá.



Elkészítése:

Először a tésztát gyúrtam össze:
Hozzávalók:

  • 10 dkg túró
  • 1 tojás
  • 15 dkg durumliszt
  • 1 csipet só

Összegyúrtam a tésztát, majd folpackba csomagolva fél órára a hűtőbe tettem pihenni. Utána a tésztagépen kinyújtottam és felvágtam kb. 40 x 5 cm-es csíkokra. Forró, bő, sós vízben 3 perc alatt kifőztem, leszűrtem egy tálban egy kanál olívaolajjal összekevertem.

A hercegnő burgonyához valók: 

  • 40 dkg burgonya
  • 5 dkg vaj
  • 1 nagy tojás


A burgonyát sós vízben megfőztem, összetörtem, elkevertem a vajjal, majd a tojással. Habzsákba töltöttem a pürét és sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmokat nyomtam belőle. 180 fokos sütőben hőlégkeverésen negyed óra alatt megsütöttem.

A sült halhoz:

  • 3 db kb. 30 dkg-os durbincs
  • 1 citrom
  • 9 szál kakukkfű
  • 3 szál rozmaring
  • 1/2 csokor petrezselyem
  • bors
  • 1 ek olívaolaj


A halat megmostam, szárazra töröltem. Néhány helyen mindkét oldalon beirdaltam, Kívül-belül sóztam, borsoztam. Hasába zöld fűszereket és citromkarikákat dugtam. Egy sütőpapírral bélelt tepsit kiolajoztam, ráfektettem a halakat és kb. 20 perc alatt a 180 fokos sütőben hőlégkeverésen megsütöttem.

Végül a tárkonyos hollandi mártáshoz valók:

  • 2 tojássárgája
  • 1 ek hideg víz
  • 1 csipet só
  • 1 csipet frissen reszelt szerecsendió
  • 1 késhegynyi cayenne-bors
  • 1-2 ek frissen facsart citromlé
  • 1 tk frissen aprított tárkonylevél


A tojások sárgáját elkevertem a hideg vízzel.  Hozzáadtam a sót és a szerecsendiót.Vízgőz fölött folyamatosan addig kevertem habverővel, amíg elkezdett sűrűsödni. Ekkor gyorsan levettem, mert a meleg táltól még tovább készült volna. Hozzákevertem a citromlevet, a cayenne-borsot és a felkockázott hideg vajat, míg homogén, sűrű mártást nem kaptam. Végül belekevertem a felaprított tárkonyt is.

Kicsit küzdöttünk a szálkákkal, bár kollégám azt mondta  a durbincs nem szálkás. Ebéd közben többször felmerült a neve a beszélgetés közben. De azért szeretjük őt.



2015. november 28., szombat

Szarvaspörkölt szalvétagombóccal és fűszeres birsalmával

Ez lett a mai ebédünk. Mivel szombaton is dolgozom, így egy kicsit előkészítettem a kellékeket, így reggel munka előtt könnyedén fejeztem be a főzést. Még nem is írtam meg, hogyan váltottam ki a sous vide vételét. Mióta csak megjelent hazánkban ez a technológia, csak vérző szívvel szemlélem mikor, mennyi engedménnyel tehetném magamévá ezt a nagyszerű szerkezetet, amiben kíméletesen készíthetek el mindent. Nem főzöm szét, nem veszít sok vitamint az alacsony hőfokon való kezelésben. Bárhogy néztem is, igen borsos az ára, így mindig hátra toltam  a vágyat, nem engedtem a kísértésnek. Azért sokat pörgött rajta az agyam és megszületett a megoldás. Nyáron betévedtem egy üzletbe, ahová rendszeresen járok és lám, mi kacsingat felém a polcról? Nem más, mint egy vákuum fóliázó gép, méghozzá megfizethető áron. Megjegyzem egy hónap múlva még olcsóbban kacsingatott, mert ezek szerint nem vitték, mint a cukrot, de akkor már az enyém otthon volt. Tovább agyaltam, hogy most már van vákuumozóm, de miben készítsem állandó, alacsony hőfokon az elkészítendőket? Megakadt szemem a jókora, használaton kívüli fritőzömön. Itt a megoldás. Így is már azért nem vehetek több háztartási gépet, mert nem fér be a konyhába. Viszont, ha a már meglévőket használom, úgy spórolok és nem szaporítom tovább a kellékeket. Így is már csak a plafonra nem pakoltam belőlük. Tehát a fritőzön beállíthatom a kellő hőfokot és sous vide-olhatok vadul. Azért közben utánanéztem, és kb. fele annyiért lehet kapni a gépet, mint mondjuk két éve, de még mindig az egynegyed áron hoztam ki így is. Már többször készítettem el az ételt és valóban finom, puha, nem szárad ki. 



Hozzávalók: 3 személy részére
A pörkölthöz:
A sous vide-hoz:

  • 60 dkg szarvascomb lehártyázva, felaprítva 3x3 cm-es kockákra
  • 1 kisebb ág rozmarink
  • 3-4 szál kakukkfű
  • 1 tk egész feketebors 
  • 1 tk egész rózsabors
  • 2 babérlevél
  • 1 tk egész koriander
  • 5-6 szem szegfűbors
  • 5-6 borókabogyó
  • 1 tk himalája só
  • 1 ek vaj
  • 1 gerezd fokhagyma


A befejezéshez:

  • 1 ek olívaolaj
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 1 ek pirospaprika krém
  • 3-4 dl rosé (nem vöröset használtam)
  • 2 ek csipkebogyólekvár
  • 1/2 narancs reszelt héja


A szalvétagombóchoz:

  • 2 hamburgerzsemle
  • 2 ek vaj
  • 5 dkg bacon
  • 10 dkg vargánya gomba
  • 1 csokor petrezselyem
  • só, bors ízlés szerint
  • 1,5 dl tej
  • 2 tojás
  • 4 ek tönkölyliszt


A fűszeres párolt birsalmához:

  • 2 közepes birsalma ( jó, ha az ember barátjának terem a kertjében és még el is áll)
  • 1 narancs kifacsart leve
  • 1/2 narancs hámozott héja
  • 1 kisebb rúd fahéj
  • 1 rúd vanília
  • 1 ek méz
  • 1/3 citrom kifacsart leve
  • 1 dl rozé


Elkészítése:

Nagyon hosszasnak tűnhet a leírás alapján, de közel sem olyan macerás. Főleg , hogy megosztottam időben a teendőket. 
A felkockázott húst fóliába tetem, mellé dobáltam a fűszereket, egy kanál vajat, levákuumoztam és a 71 fokos vízbe tettem 4 órára.
A hamburger bucikat felkockáztam úgy 1,5x1,5 cm-es kockákra és egy kanál vajon nagy serpenyőben körbepirítottam, majd egy tálba borítottam és leöntöttem a tejjel, adtam hozzá még egy kanál vajat és megvártam, hogy felszívja a tejet. A bacont felkockáztam és serpenyőben megpirítottam. Kiszedtem és a visszamaradt kevés zsíron megpirítottam a felkockázott vargányagombát. Sóztam borsoztam, majd a szalonna mellé félretettem. Melléjük aprítottam egy csokor petrezselymet. Felütöttem két nagy tojást, elkevertem a beáztatott bucikockákkal, a sült szalonnával, gombával és a petrezselyemmel. Fokozatosan hozzáadtam 4 kanál lisztet, éppen csak annyit, hogy összefogja a keveréket de ne legyen kemény. Ezt egy kiterített folpack lapra halmoztam, egyenletes hurkát képeztem belőle, majd feltekertem a fóliát. A két végét összecsavartam és addig tekertem, míg egy nagy, szabályos "szaloncukrot" kaptam. Ezt szintén levákuumoztam és ment a szarvashús mellé. Jó egy órát töltött a meleg vízben, aztán kivettem, félretettem hűlni.

A hús folytatása már a mai reggel történt. Egyébként persze folyamatos lenne az elkészítés, de én így tudtam beiktatni az éjszakai alvásomat. 

Egy kanál olajon megpirítottam egy apróra vágott közepes vöröshagymát, majd a húsos tasak tartalmát beleborítottam, csak a babérleveleket szedtem ki belőle. Erősebb tűzön átforgattam, adtam hozzá egy evőkanálnyi paprikakrémet és felöntöttem a rozéval. Addig forraltam, míg kb. a fele levét elforrta. Ekkor kiszedtem a húskockákat, hozzáadtam a csipkebogyólekvárt és a reszelt narancshéjat, botmixerrel összetörtem homogén állagúra. Visszatettem a húst, forraltam rajta egyet és elkészültnek minősítettem.
A birsalmákat meghámoztam, magházukat kivágtam, nyolc cikkre szeltem őket. Egy narancs kifacsart levével, 1 dl rozéval, citromlével, a narancsok lehámozott héjával a fahájjal és vaníliával feltettem forrni. Mikor már puhulni kezdett, hozzáadtam a mézet. Összeforraltam, elkészült.
A hűtőből elővettem a szalvétagombóc rudat, felszeleteltem 2,5-3 cm-es szeletekre és egy kanál vajon átpirítottam mindkét oldalukat. S ím-lám máris elkészült a mai ebédünk. 

2015. október 18., vasárnap

Tárkonyos zöldbableves

Gyakran sok mindent főzök egyszerre és megmarad egy.két adag másnapra, ami pont nem elég ez ebédhez, A bécsi palacsinta mellé ezt a gyorsan elkészíthető levest ütöttem össze.


Hozzávalók: 4 fő részére
  • 1 tk repceolaj
  • 7 dkg bacon
  • 30 dkg zöldbab
  • 2 közepes sárgarépa
  • 1 közepes petrezselyem
  • 1 csipet só
  • 5-6 tekerés bors
  • 1 l marhahúsleves vagy alaplé
  • 1 marék eperlevél tészta
  • 1 ek aprított petrezselyemzöld
  • 1 tk aprított tárkonylevél
  • 1/2 citrom leve
  • 1 dl 20%-os tejföl
  • 1 tk étkezési keményítő

Elkészítése:

A bacont csíkokra vágtam és pirítani kezdtem egy kevés olajon. Közben megpucoltam a répát és felszeleteltem,  a bacon mellé tettem és 2 percig dinszteltem, majd hozzáadtam a zöldbabot is. Sóztam, borsoztam. Átkevertem, majd felengedtem 1 l marhahúslevessel (milyen jól jött, hogy éppen azt főztem előző nap). Kb. 10 percig forraltam, ezalatt a zöldségek nagyjából megpuhultak. Beleszórtam a tésztát és ameddig főtt, egy merőkanálnyi levessel elkevertem a tejfölt és a keményítőt és visszaszármaztattam a fazékba. Csak ekkor adtam hozzá a felaprított zöldfűszerket és a citromlevet. Megvártam, míg egyet rottyan és már el is zártam a lángot. A leves elkészült.

2015. szeptember 29., kedd

Csirke mazsolával

Röviden felvezetve, evvel az étellel indultam az eheti Lidl által támogatott "Milliomos szakács" versenyen. Most a görög konyha volt a feladat. Ezt a receptet Váncsa István "Lakoma" című könyvében találtam. Némi változtatást eszközöltem rajta, de nagy vonalakban így szerepelt. Az ok, hogy nem ugyanaz készült egyszerű, nem találtam itthon gyöngyhagymát. Már készítettem egy ehhez hasonló, de édes változatát már régebben elkészítettem igen nagy sikerrel, mert többször is visszavárták.  


Hozzávalók: 3 fő részére
A ragu:

  • 50 dkg csirkemell filé
  • 1 ek görög olívaolaj
  • 1 ek vaj
  • bors
  • 20 dkg hámozott, darabolt paradicsomkonzerv (vagy még jobb a friss)
  • 1 dl fehér bor
  • egy marék arany mazsola
  • 1/2 citrom leve és reszelt héja
  • 2 ek méz
  • 1 ek balzsamecet
  • 2-3 szál kakukkfű
  • 1 csokor petrezselyem 
  • 1-2 babérlevél

opcionálisan:

  • 1 ek kapribogyó
  • 15 dkg gyöngyhagyma

A köret:

  • 6 db kisebb burgonya
  • só és víz a főzéshez
  • 1 ek olívaolaj/vaj kombó
  • 1 ek aprított friss petrezselyem
  • bors

Elkészítése: gyors

A burgonyát héjastól feltettem sós vízben főni. 
A mazsolát beáztattam a borba.
Az egész csirkemellet kettévágtam, majd hosszában három-három szeletre bontottam. Kevés sót, több borsot hintettem rá. Egy nagy serpenyőben egy kanál olívaolajon felforrósítottam egy kanál vajat és a csirkeszeletekre 2-2 perc alatt pirosas kérget sütöttem. Ráreszeltem a citrom héját, rácsavartam a levét , majd felöntöttem a paradicsommal. Máris ugrott utána a kakukkfű ás a babérlevél, majd a méz, a balzsamecet, és a boros mazsola. Egy-két percig forraltam, míg elillant  a bor alkoholtartalma,  Ráaprítottam a friss petrezselymet és máris elzártam a gázt, mert a vastag serpenyő még ad annyi meleget, hogy kissé sűrűbbé váljon a szaft. 
A megfőtt burgonyákat meghámoztam, felforrósítottam egy kanál olajon egy kanál vajat és erős lángnál színt kapattam a krumplikra, miközben sóztam, borsoztam őket. A végén rádobtam némi petrezselyemzöldet. Ekkor már elzártam a lángot s csak összeráztam a serpenyő tartalmát. 
Így lehet  a krumpli főzését természetesen leszámítva 20 perc alatt ebédet főzni.


2015. május 24., vasárnap

Bécsi túrós sült palacsinta

Sokat olvastam már, hogy mennyire finom ez a túrós palacsinta, hát nekifogtam. Palacsintát szívesen sütök, így nem esett nehezemre nekikezdeni. Kicsit keresgéltem, hogy valóban bécsi- e a bécsi. Ezt találtam: "A közkedvelt, legtöbb esetben gyümölcslekvárral vagy túróval töltött palacsinta vándorútja jóval hosszabb volt. Az eredete a francia crêpe-re vezethető vissza, amely Románián keresztül érkezett Magyarországra és vált a ma is ismert palacsintává, hogy aztán később meghódítsa Ausztriát is.  (forrás: http://www.austria.info/hu/etel-ital/etelek-sajat-tortenettel-1155040.html). 
Tehát előbb ért hozzánk, mint a sógorokhoz. Végül is mindegy, a lényeg, hogy visszaért hozzánk. Valóban nem ettem még finomabb túrós palacsintát ennél.


Hozzávalók:
Palacsintához:
  • 20 dkg tönkölyliszt
  • 4 tojás
  • 1 csipet só
  • 1 ek repceolaj + 2-3 ek a sütéshez
  • 1 ek vanília kivonat
  • 1 ek gyümölcscukor
  • 5 dl tej
A töltelékhez: 
  • 50 dkg tehéntúró
  • 10 dkg lágy vaj
  • 4 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 ek friss citromlé
  • 5 dkg gyümölcscukor
  • 1 tk vanília kivonat
  • 1 csipet só
Az eredeti receptben mazsola is szerepel, nem is kevés,- de a családom leszavazta.

Az öntethez
  • 2 tojás
  • 1 ek gyümölcscukor
  • 1 tk vanília kivonat
  • 1,5 dl tej
Elkészítése:

A palacsintatésztát a szokásos módon kikeverjük, majd 1 órát pihentetjük.
Palacsintasütőben  (itt 26 cm átmérőjű) 1 -1 kávéskanálnyi olajon mindkét oldalát megsütjük, talra rakjuk. A töltelékhez a túrót, a lágy vajat a cukrot, a vaníliát és a reszelt citromhéját összekeverjük. A tojásokat ketté választjuk. A sárgáját a túrós töltelékhez keverjük. A fehérjét egy csipet sóvak kemény habbá verjük és a túrós masszába forgatjuk.
A kihűlt palacsintákat gazdagon megtöltjük a túróval és feltekerjük. Egy tűzállótálat kivajazunk és a megtöltött palacsintákat négyfelé vágjuk, majd a tálba felállítva sorba rakjuk kitöltve azt teljesen.
Az öntethez valókat robotgéppel habosra keverjük és a palacsintákra locsoljuk. 180 fokra előmelegített sütőben hőlégkeverésen 20 perc alatt megsütjük. Akkor készült el, ha az öntet még remeg, de nem folyik. Vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.
Balga módon vacsorára készült el, de annyira finom volt, hogy nem tudtuk abba hagyni az evést, degeszre laktunk a sok lágy, illatozó finomsággal.

2015. március 16., hétfő

Lemon curd - citromkrém

Már régebben is elkészítettem ezt a finomságot, de most újra szükségem vált rá egy sütihez. A legegyszerűbb otthon elkészíteni és nem boltokban kajtatni utána. A friss, tartósítószer mentes mindig jobb és finomabb.


Hozzávalók:


  • 1 citrom héja
  • két citrom leve (nekem 112 ml volt)
  • 60 g gyümölcscukor
  • 170 g vaj
  • 3 tojás
  • 1 csipet só


Elkészítése:

A tojásokat elkevertem a cukorral, citromlével, citromhéjjal és a sóval és vízgőz felett folyamatos kevergetés mellet hevítettem, míg besűrűsödött pudingszerűen. Ekkor belekevertem a felkockázott vajat, míg sima, fényes, homogén krémet kaptam. Ezt hűtőbe tettem és csak másnap használtam fel. Jól záródó üvegben , hűtőben 2-3 hétig eltartható. De kinek tart ez el ennyi ideig?

2014. november 20., csütörtök

Vargányás kacsasülttel töltött ravioli áfonyamártással



Maradt egy sült kacsából  negyed kiló sült húsom, amit ledarálva eltettem a mélyhűtőbe. Mivel sikerült nagyon szép vargányát vennem, ezért most mindenbe azt rakok. Így elhasználhattam a maradékot, - gyűlölöm kidobni az ételt. Állt még ott egy meggybefőttleszűrt  leve is, mivel azt sem akartam kiönteni. Milyen finomságot lehet összehozni néhány maradékból, ha kicsit kutakodik az ember a hűtőjében és a kamrában. Íme:

 
Hozzávalók: 15 db nagy raviolihoz

A tésztához:

  • 20 dkg durumlisz
  • 2 db tojás
  • 1 csipet só
  • 1 teáskanál olívaolaj

Töltelékhez:

  • 25 dkg kacsasült
  • 1 kis fej lilahagyma
  • 25 dkg vargánya gomba
  • 1 kávéskanál só
  • bors ízlés szerint
  • 1 kk friss kakukkfű levelek

Szószhoz:

  • 5 dkg aszalt vörösáfonya
  • 3 dl befőttből maradt meggylé
  • 1 késhegynyi fahéj
  • egy harmad citrom leve
  • 1 tk étkezési keményítő
  • 1 dl tejszín

Elkészítése: 

Tészta:
Minden hozzávalót konyhai robotgépben tésztává gyúrunk.
Folpackba csomagolva hűtőbe tesszük pihenni legalább fél órára, de akár fél napra is.
A pihentetett tésztát géppel kinyújtjuk, és 11 cm-es derelyeszaggatóval köröket vágunk ki a tésztából.
A köröket megtöltjük egy jó púpozott teáskanálnyi töltelékkel, és a formázóval összenyomjuk.
Lobogó, sós vízben maximum 3 perc alatt megfőzzük, kiszedjük, és kevés olvasztott vajban megforgatjuk.

Még maradt is tésztám, amit tagliatellere vágtam és két ember részére elég volt.
 
Töltelék:
Az apróra vágott lilahagymát egy teáskanálnyi kacsazsíron megdinszteljük, majd jön a kis kockákra vágott vargánya, amit erős tűzön pirítunk, majd jön még hozzá a só, bors, kakukkfű levelek, és hozzá a durvára darált kacsasült. Félretesszük hűlni.

Szósz:
A meggylében felteszünk főni egy marék aszalt vörösáfonyát, míg meg nem szívja magát, és puha nem lesz (8-10 perc).
Botmixerrel összezúzzuk. Rácsavarunk egy evőkanálnyi citromlevet.
Egy dl tejszínt elkeverünk egy teáskanálnyi ételkeményítővel, és a forró szószhoz öntjük, megszórjuk fahéjjal, és besűrítjük.Végül a lángot elzárjuk, és elkeverünk benne egy teáskanálnyi vajat, hogy fényesebb, selymesebb legyen.

2014. november 11., kedd

Prézli nélküli rántotthús citromos sült csicsókával

Egy néhány napos spanyol út után képes voltam 2 kilót magamra rántani úgy, hogy szinte alig ettem. Nagyon elkeserített a dolog, így megpróbáltam némileg kisebb kalóriájú ebédet készíteni a hazatérés örömére. A teljesség igénye nélkül ideidézem a Wikipedia ide tartozó bejegyzését, mely a csicsóka beltartalmi értékéről szól:

A csicsókagumónak a burgonyánál 5-6-szor nagyobb rosttartalma gátolja az egyéb szénhidrátok és hízlaló tápanyagok felszívódását, fokozza laktató hatását, és meggátolja a székrekedés kialakulását. Kedvező biológiai adottságait pedig fokozza a kálium, kalcium, magnézium, foszfor és cink ásványianyag-tartalma, a béta-karotin-, B1–, B2-vitamin, niacin-, és C-vitamin-tartalma. Életfontosságú aminosavként: lizin, arginin, hisztidin, cisztin, triptofán, aszparagin található benne. Növényspecifikus anyagai: kolin, betain, szaponin, quercimeritrin. Gumói főleg inulint tartalmaznak, keményítőt csak csekély mennyiségben.
Ezen felbuzdulva, na és mert szép, friss csicsókát sikerült vásárolnom, elkészítettem ezt a citromos köretet. Szenzációsan finom volt. Ha tehettem volna, az egészet felfalom a családom elől.A prézli nélküli rántott hús azért nem volt diétás, hiszen prézli helyett sajtot használtam, de legalább ízletes volt.



Hozzávalók:3 személy részére (jó étvágyúak)
Húshoz:
50 dkg csirkemell filé
2 tojás
5 dkg sajt (ementáli vagy parmezán, vagy ahogyan tetszik)
bors
friss petrezselyem
2-3 ek olaj a sütéshez

Körethez: 
1 kg csicsóka
bors 
egy marék kakukkfű
1 citrom leve és reszelt héja
2.3 ek olívaolaj

Elkészítése:

A csicsókát meghámoztam, kb. 1 cm-es szeletekre vágtam, kevés olívaolajjal meghintettem, sóztam, borsoztam, rácsavartam a citrom levét, héját ráreszeltem. A kakukkfű leveleit a tetejére csipkedtem és fóliával letakarva ment a 200 fokos sütőbe úgy 30 percre. Aztán levettem a fóliát és addig pirítottam, míg szép aranybarna nem  lett a széle.
A csirkemellet felszeleteltem, szintén kb. 1 cm-esre, sóztam, borsoztam. A tojásokat felvertem, elkevertem a reszelt sajttal, kevés borssal, a felaprított petrezselyemmel. Minimális olajat forrósítottam meg a serpenyőben és a sajtos tojásban megforgatott hússzeleteket fedő alatt megsütöttem benne, míg aranybarnák  nem lettek.
Lehet, hogy ezentúl gyakrabban használok csicsókát, mert nagyon ízletesnek találtam.