Összes oldalmegjelenítés

2013. július 29., hétfő

Tejszínes provance-i nyúlgerinc vargánya felfújttal

A férjem három napot tölt a munkahelyén  egy huzamban, így szabad a vásár, főzhetek nyulat. Ha itthon van, ez szóba sem jöhet, pedig a fiamnak nagyon ízlik. Nagy dilemma. De így egyszerűn megoldható. Nincs itthon, nem látja. Kilopóztam a piacra és vettem egy egész nyulat, hogy azt kettőnknek akár háromszorra is elkészíthetem. Fiam fokhagymásan ette rántva, mert úgy szereti, de én gondoltam kiélvezem a dolgot. Ennek tiszteletére készítettem frissen povance-i fűszerkeveréket . Nyuszi "karajt" beáztattam kis fokhagymás tejbe 2-3 órára (így mindkettőnknek egyszerre készíthettem az ebédet). A tejből kivéve szárazra itattam a húst, vékonyan beolajoztam olívaolajjal és megszórtam a friss fűszerrel. 5 dkg vajon és egy kanál olaj keverékén minden oldalát hirtelen megpirítottam, majd felengedtem 0,25 liter csirkealaplével és a 180 fokos sütőbe tettem hőlégkeverésen egy fél órára. Mikor elfőtte a levét, ráöntöttem 1 dl tejszínt és összeforraltam vele. Ekkor már kivettem a sütőből és fedő alatt hagytam pihenni.
A vargánya felfújtat úgy készítettem el, hogy egy teáskanálnyi vajat és ugyanannyi olívaolajat felhevítettem egy közepes hagyma negyedét felkockázva megpirítottam, ehhez adtam a szintén kockákra vágott vargányát és erős tűzön néhány perc alatt kevés só és bors társaságában megpirítottam. Végül rádobtam egy teáskanálnyi aprított petrezselymet és lehúztam a tűzről, hagytam kihűlni. Egy tojást ketté választottam, a fehérjét egy csipet sóval felvertem kemény habbá, majd ebbe kevertem a sárgáját és egy kanál réteslisztet, és a megpirított vargányát. Két szuflé formát kivajaztam és ebbe kanalaztam a felfújtat. Betettem a nyúl mellé a 180 fokos sütőbe negyed órára.



Hozzávalók: 2 személyre
A sülthöz:

  • 40 dkg nyúlgerinc
  • 0,5 l tej
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk provance-i fűszerkeverék
  • bors
  • 5 dkg vaj
  • 1 ek olívaolaj
  • 0,25 dl csirke alaplé
  • 1 dl tejszín


Vargánya felfújthoz:

  • 10-12 dkg vargánya 1x1 cm-es kockákra vágva
  • egy közepes fej vöröshagyma negyede felkockázva
  • csipet só
  • 1 tk vaj
  • 1 tk olívaolaj
  • 1 tk aprított friss petrezselyemlevél
  • 1 tojás
  • 1 ek rétesliszt
  • vaj a formák(2) kikenéséhez

Paradicsom aszalás

Egyszer már megpróbálkoztam vele, akkor nem sikerült, Megérdemlem, mert nem olvastam utána, csak hipp-hopp belevágtam. Most sem olvastam utána, csak végig gondoltam a tavaly elrontott dolgokat. Arra is gondoltam, hogy mennyit spórolok majd ezzel. Sokkal kevesebb pénzt költök el, mintha a boltban venném meg, de még ez sem teljesen igaz. Valószínűleg ez úgy kifizetődő, ha az ember nagy mennyiségben készíti el. De az öröm, hogy az általam elrakott aszalt paradicsomot használom az ételek ízesebbé tételére, bármit megér. Nem sajnálom rá a pénzt és időt. Nekem örömet okoz a konyhában való sertepertélés.



Hát nem gyönyörű? Imádom már most. Ráadásul minden porcikáját felhasználhatom. Végül ez a két üveg készült az alább megadott mennyiségből.

Hozzávalók:

  • 3 kg érett, hibátlan lucullus paradicsom
  • 1 ek tengeri só
  • 1 ek kapri bogyó
  • kakukkfű
  • rozmaring
  • bazsalikom
  • olívaolaj
  • fokhagymagerezdek - opcionális


Elkészítése:

Kétfélét készítettem. Az egyikbe friss fűszereket használtam, a másikba csak szárítottat. Nem voltam benne biztos, hogy a múltkorit nem ezért rontottam el. 
A paradicsomokat alaposan folyó víz alatt megmostam, szárazra töröltem. Hosszában ketté vágtam őket és a magjukat kikapartam. Szép sorban aszalógépbe tettem és tengeri sóval meghintettem. Olykor a tálcák sorrendjét felcserélve kb. 21-22 órán keresztül aszaltam őket. Miután kikapcsoltam a gépet, hagytam a paradicsomokat teljesen kihűlni.A befőttes üvegeket alaposan kimostam, megszárítottam, mikróban kifertőtlenítettem. Rétegenként tettem bele a paradicsomot és a fűszereket valamint a kapribogyót, míg tele nem lett. Ezután felöntöttem olívaolajjal színültig az üvegeket és lezártam őket. A biztonság kedvéért hűtőszekrénybe tettem érni. Remélem hamarosan ehetjük a finom aromás aszalt paradicsomokat.

                                     



2013. július 28., vasárnap

Krumplis kovászos bagett

Gombócfőzésnél maradt egy kis főtt krumplim, hát sütöttem belőle bagettet.






Hozzávalók:

  • 20 dkg kefires kovász
  • 50 dkg tönköly fehér liszt
  • 10 dkg  sós vízben főtt burgonya
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 teáskanál citromlé
  • 1 dl tej
  • 1 dl a burgonya főzővizéből
  • 5 dkg vaj
  • 1 ek olaj a forma kikenéséhez
 
Elkészítése:
 
Egy kis doboz kefirből és teljes kiőrlésű tönkölylisztből, 1 tk cukorból sűrű palacsintatészta sűrűségű kovászt kevertem, melyet 3-4 napig érleltem lyukacsos folpackkal letakarva langyos helyen.
A burgonyából kivettem 10dkg-nyit és félre tettem 1 dl főzővizet.
A hozzávalókat kenyérsütőgép üstjébe mértem, dagasztóprogramra kapcsoltam. A tésztát a gépben hagytam megkelni (kb 4-5 óra). A bagett sütőformát megolajoztam.
A megkelt tésztát alaposan lisztezett deszkára borítottam, öt részre osztottam (eléggé lágy, ezért ha nem akarjuk, hogy odaragadjon, akkor lisztezni kell).
A tésztát hosszúkás formára sodortam és a sütőformába fektettem. Hagytam hogy letakarva újra megkeljen.
A sütőt előmelegítettem 250 fokra hőlégkeverésen, aljába kis edényben vizet tettem, hogy gőzben süljön a kenyér. Negyed óra alatt arany-barnára sütöttem. Rácson hűtöttem ki. 

Csirkés pizza

 Fiamnak pizzát sütöttem újra. Szeretnék neki minél változatosabban főzni, így most csirkés pizzát sütöttem.






Hozzávalók: 32 cm-es pizzához

  • egy sült csirkemell
  • pizzatészta 17 dkg tönköly fehér lisztből
  • 1 ek olívaolaj
  • 2 ek pizzaszósz
  • 1 nagyobb paradicsom
  • 7-8 dkg felszeletelt Pannónia sajt
  • zöld fűszerek: kakukkfű, rozmaring, bazsalikom


Elkészítése:

A megkelt pizzatésztát enyhén lisztezett deszkán akkorára nyújtottam, mint a sütőforma és ráterítettem a pizzasütőlemezre. Megkentem olajjal, majd pizzaszósszal. Elterítettem rajta a felszeletelt sült csirkemellet, a paradicsomot és a sajtot. 250 fokra előmelegített sütőben hőlégkeverésen 10 perc alatt gőzben megsütöttem

Serpenyős csirke

Dehogy megyek én boltba és vásárolok előre elkészített fűszeres papírt. Megláttam  a reklámban a serpenyős csirkét és már mentem is a konyhába, készítettem össze. Nem tudom, mi van a készen kapható sütőtasakban, de olyan ízt találunk ki magunknak, amit csak szeretnénk. Leszabtan egy 40x30 cm-es szilikonos sütőpapírt, aminek az egyik oldalát lespricceltem olaj sprayvel. Egy kisebb csirkemellet sóztam, borsoztam, megszórtam kis őrölt korianderrel, csipet szerecsendióval, egy kis szárnyas grillfűszerrel és a papír közepére tettem. A papírt félbe hajtottam és a széleit behajtogattam, hogy ne folyjon ki belőle a keletkező folyadék. Egy teflon serpenyőbe fektettem és kicsi lángon mindkét oldalát 10-10 percig sütöttem.
Mikor kibontottam puha volt, omlós, nem száradt ki, de mégis átsült. Igazán jó ötlet, mert diétásan gyorsan elkészíthetjük a nekünk tetsző ízesítéssel a húst.
Tulajdonképpen egy pizzához sütöttem elő a húst, de így gyorsan készíthetünk gyrost is.


 

Thai mangós csirke kovászos kínai tésztával

A lényeg a tésztakészítés volt, a csirke csak mellékszereplő volt. Mindenféle ízű, színű  tésztát elkészítek, ami csak az eszembe jut. Mikor először hallottam a kovászos tésztáról, csak kerekedett a szeme, hogy ilyen is létezik, de azóta nagy rajongója lettem. 



A tésztakészítést itt már leírtam.
Hozzávalók:

  • 100 g kovász
  • 1 db  tojás (70 g)
  • 1 kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1 kávéskanál chilipehely
  • 16 dkg tönköly fehér liszt
  • 1 csipet himalája só
  • 2 teáskanál kínai ötfűszer-keverék
  • 1 teáskanál szezámolaj
  • 1 kk szecsuáni bors
  • 1 kk ötszínű bors
A mangós csirkeraguhoz:
  • 30 dkg csirkemellfilé
  • 30 dkg mangó húsa
  • 2 szál újhagyma
  • 2 ek szezámolaj
  • 1 szál thai citromfű
  • 1 hüvelykujjnyi gyömbér
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • 3  ek szójaszósz
  • 2 ek Worchestershire szósz
  • 2 ek édes chiliszósz
  • 1 tk kínai ötfűszer-keverék
  • 1 tk őrölt koriander
  • 4-5 szem őrölt szecsuáni bors
  • 2 dl csirke alaplé
Elkészítése:

Az újhagymát, gyömbért, fokhagymát, mangót gyufaszálnyi vékony csíkokra vágtam. A citromfüvet klopfolóval összetörtem. Wokban felforrósítottam az olajat és amikor füstölni kezdett, rádobtam az újhagymát és a gyömbért, majd a fokhagymát és a ceruzányira felcsíkozott húst és erős tűznél pirítottam, míg ki nem fehéredett. Ekkor hozzáadtam  mangót és az összes fűszert, amivel újabb 1-2 percig pirítottam aztán felengedtem kevás csirkealaplével. Evvel főztem 6-8 percig. Közben lobogó sós vízben 3 perc alatt kifőztem a tésztát. Mikor elkészült, a ragura szedtem. Jucika barátnőmmel ettük meg, és úgy gondolom mindketten igen elégedettek voltunk a végeredménnyel.

Thai ízasítésű hal ropogós bundában

Könnyű, gyors ebédet szerettem volna készíteni. Ez húsz perc alatt elkészült. Reggel, mielőtt munkába mentem volna, bepácoltam a halat és délben csak betettem a grill alá, míg a rizst megfőztem hozzá.


Hozzávalók: 3 főre

  • 50 dkg tilápiafilé

Páchoz:

  • 1-2 szál újhagyma felaprítva
  • 2 ek édes chiliszósz
  • 1 lime leve és reszelt héja
  • 2 ek Worchestershire szósz
  • 2 ek szójaszósz
  • 1 nagy csipet só
  • 1 kk frissen őrölt tarka fűszbors
  • 1 tk pálmacukor 

Ropogós panírhoz:

  • 1 szelet meghámozott fehérkenyér
  • 1 marék mandulapehely
  • 1 ek olívaolaj

Körethez:

  •  1 ek olívaolaj
  • 25 dkg jázmin rizs
  • 5 dkg vadrizs
  • korianderlevél
Elkészítése:

A halat néhány órára bepácoltam, de ha erre nincs idő, legalább fél órát kell a pácban töltenie. Egy szeet kenyérről levágtam a héját és késes aprítóban a mandulával és egy kanál olajjal összeaprítottam. A bepácolt halat lespricceltem olajjal, tepsibe tettem , a tetejére szórtam a mandulás panírt és 180 fokra előmelegített sütőbe tettem grill fokozaton, hőlégkeverésre 20 percre, míg a teteje arany-barnára sült. Közben a rizst a vadrizzsel összekevertem, egy kanál olajon átpirítottam, sóztam és felengedtem annyi vízzel, hogy egy ujjnyira ellepje, így pároltam meg. Amikor elkészült egy szuflé formába kanalaztam így formázva meg a tányérra borítottam, aprított korianderlevéllel szórtam meg.