Összes oldalmegjelenítés

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelt tészták. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelt tészták. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 9., vasárnap

Szombat reggel

Nagyon termékeny voltam tegnap reggel. Volt még előző nap összegyúrt pizza tésztám. Azt megtöltöttem minden jóval . Mellé még sütöttem egy finom illatos kalácsot, és egy graham kenyeret is.


Graham kenyér:
Hozzávalók:

  • 10 dkg graham liszt
  • 10 dkg BL-80 kenyérliszt
  • 15 dkg tönkölybúzaliszt
  • 1,7 dl langyos víz
  • 1,5 dkg friss élesztő
  • 1 ek. 20%-os tejföl
  • 1 csipet cukor
  • 1 tk. sikér
  • 1 tk só
  • 1 ek lágy vaj


Elkészítése:

A langyos vízbe szórtam egy csipet cukrot és belemorzsoltam az élesztőt. Addig hagytam kelni, míg a többi hozzávalót a dagasztógép táljába mértem. Ráöntöttem az élesztős vizet és 8-10 percig dagasztottam a tésztát. Áttettem egy kelesztőtálba, ahol fél óra alatt a duplájára nőtt. A tésztát lisztezett munkafelületre borítottam, ketté vágtam, rudakat formáltam belőle, melyeket maguk körül néhányszor megcsavartam. A tészta végeit maga alágyűrve sütőpapírral bélelt kenyérformába tettem. A kenyér tetejét megkentem egy teáskanálnyi olajjal és letakarva jó fél órát kelesztettem, míg újra duplájára dagadt. Ekkor a kalácsot és a kenyeret egymás mellé téve 160 fokon, hőlégkeverésen 30 perc alatt megsütöttem.




2015. július 24., péntek

Almás - áfonyás bucik

Reményeim szerint kisfiam táplálására sütöttem ezeket a bucikat. Persze ki nem evett belőle? Igen, ő. Őt teszem felelőssé, ha mérhetetlen méreteket öltök egy napon. Na meg Jucikát, aki nem jött el a megbeszélt találkánkra és pedig felfaltam a neki készített csicseri borsót és cheddaros kekszet .





Hozzávalók:

  • 2 dl tejszín
  • 1 dl görög joghurt
  • 2 tojás sárgája
  • 5 dkg lágy vaj 
  • 3 ek nádcukor
  • 1 tk só
  • 1 citrom reszelt héja
  • 7 g szárított élesztő
  • 1 kk fahéj
  • 1 tk őrölt kardamommag
  • 1 marék aszalt áfonya
  • 25 dkg durvára reszelt alma
  • 35 dkg tönköly fehérliszt
  • 20 dkg félfogós liszt + a formázáshoz 1-2 kanál


Elkészítése:

Egy nagy almát meghámoztam, lereszeltem nagy lyukú reszelőn.  Minden hozzávalót dagasztógép táljába mértem és összegyúrtam, egy órát kelesztettem. A megkelt tésztát lisztezett munkalapra borítottam, 10 részre osztottam. Mivel elég lágy, kissé ragacsos volt a tészta, ezért egy teáskanálnyi olajat masszíroztam el a tenyeremen és így formáztam bucikat a tésztából. Sütőpapírral kibélelt tepsibe raktam őket és kb fél órát kelesztettem. Közben előmelegítettem a sütőt 180 fokra alul-felül sütésen és a már "összenőtt" bucikat a lángok közé vetettem. Kb. 30 perc alatt sültek meg. Széttördeltem őket, rácson hagytam kihűlni.
Nem mondom, hogy szépek lettek, viszont finomak. Olyan, mint a chokito.

2014. április 21., hétfő

Töltött kalács(ok)

Az utóbbi napokban több kalácsot is sütöttem, mert mint kipróbált receptemet, másokat szerettem volna megörvendeztetni. Reménykedem abban, hogy ez pozitívan sikerült.

 Hozzávalók:
A tésztához:
  • 60 dkg tönköly fehér liszt
  • 2 dl tejszín
  • 1 dl író
  • 2 tojás sárgája
  • 10 dkg szoba hőmérsékletű vaj
  • 6 dkg gyümölcscukor
  • 1/2 citrom leve és reszelt héja
  • 3 dkg friss élesztő
A töltelékhez:
Körtés-túrós:
  • 30 dkg házi tehéntúró
  • 1 nagy Vilmos körte
  • 4 dkg gyümölcscukor
  • 1 tk vanília kivonat
  • 1 marék zöld mazsola
  • 1/2 citrom reszelt héja és leve
  • 2 ek búzadara
Almás töltelék:
  • 1 nagy alma
  • 1 ek cukor
  • 1 tk fahéj
  • 1 tk mézes sütemény fűszerkeverék
  • 1 marék dió
Mazsolás töltelék:
  • fahéjas porcukor
  • zöld mazsola
Elkészítése:


A tejszínt meglangyosítottam, elkevertem benne 1 tk. cukrot és belemorzsoltam az élesztőt. Felfuttattam.
Kimértem a lisztet, cukrot, szoba hőmérsékletű vajat, sót, vaníliát dagasztógép üstjébe. Hozzáadtam a tojások sárgáját, az írót, a megkelt élesztős tejszínt, a citrom héját és levét és ruganyos, bársonyos tésztát gyúrtam belőle, melyet egy órát kelesztettem.
A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen kinyújtottam 2-3 kb. 30x20 cm-es téglalappá (attól függően, hogy milyen tölteléket gondoltam hozzá.Volt 2 és 3 ágból font kalács).
A túrót elkevertem a cukorral, tojássárgájával, búzadarával, vanília kivonattal, reszelt citromhéjjal, a mazsolával. A körtét meghámoztam, kivágtam a magházát és kis kockákra vágtam fel. Óvatosan beleforgattam a túróba.
Az almát meghámoztam, magházát kivágtam, kisebb kockákra vágtam. A diót kézzel durva darabokra törtem és a cukrot, fűszert, citromot hozzáadva, ezt a tölteléket is egy tésztacsíkba töltöttem.
A fahéjas - mazsolás töltelék volt a legegyszerűbb, ott a tésztát megszórtam fahéjas cukorral, majd a tetejét gazdagon megszórtam a zöld mazsolával és a tésztát feltekertem.
A kinyújtott tésztán hosszában egyenletesen elterítjük a túrót , félbe hajtjuk a tésztát, oldalát lenyomkodjuk, hogy a töltelék benne maradjon. A tésztaszálakat, ha két töltött szálból áll, akkor önmaga körül összesodortam, hogy csavart fonatot kapjunk belőle.Ha három szálból sütöttem, akkor összefontam, mint egy copfot.
Az összecsavart tésztát óvatosan szilikon kuglófformába fektettem, végeit összenyomtam. Volt, amit formakenyér sütőformában készítettem el.
A tészta tetejét megkentem felvert tojással. A sütőt előmelegítettem 170 fokra és középen 45-50 perc alatt aranybarnára sütöttem a kalácsot.
A formában hagytam kihűlni, mikor langyos volt, akkor tettem rácsra hűlni, s mikor teljesen kihűlt, csak akkor borítottam süteményes tálra.







2013. október 29., kedd

Croissant Rama Vajas íz margarinnal hajtogatva

A Rama Sütigyártól kaptam egy felkérést, hogy süssek az új margarinjukkal egy süteményt és töltsem fel az oldalukra. A választásom a croissantra esett.


Hozzávalók: 
A tang zhonghoz:
  • 50 ml tejszín
  • 75 ml tej
  • 25 g tönköly fehérliszt


A tésztához:
  • 150 g tang zhong
  • 600 g tönköly fehér liszt
  • 100 ml tej
  • 250 ml joghurt
  • 2 tojás
  • 25 g friss élesztő
  • 1 tk só
  • 4 ek cukor


Hajtogatáshoz:
  • 150 g Rama vajas íz margarin


Tölteni:
  • 100 g krémsajt


  • 2 ek kókuszreszelék
  • 20 db 2 cm átmérőjű étcsokoládé tallér


Tetejére szóráshoz (sajtosnak):
  • 100 g ementáli sajt 


Elkészítése:

A tang zonghoz a tejet hidegen elkeverem a liszttel csomómentesre, majd felforralom, míg krémes állagúra nem sűrűsödik. Kihűtve használom a tésztához.
A tejet egy kanál cukorral elkeverem, meglangyosítom, belemorzsolom az élesztőt és habosra felfuttatom.
A tészta hozzávalóit robotgépben vagy kenyérsütőgépben fényesre dagasztom, majd egy óra alatt langyos helyen letakarva megkelesztem a duplájára.
  


A megkelt tésztát alaposan kilisztezett munkafelületen kinyújtom 50x25 cm-es téglalappá, 5 dkg Rama vajas íz margarint hidegen ráreszelek, egyenletesen elosztom a tészta felületén, majd jobbról, balról 1/3 - 1/3 részt behajtok. Ezt a folyamatot háromszor ismétlem meg, minden alkalommal 90 fokot fordítok a tésztán és úgy nyújtom ki.
A harmadik hajtogatás után kinyújtom a tésztát kb. 1 m x 25 cm-es téglalappá és 8-10 háromszögre osztom.




A háromszögek szélesebb részére teszem a tölteléket, vagy egy ek-nyi krémsajtot, vagy 1 ek kókuszreszeléket és 10 db csokitallért, és feltekerem a tésztát.





Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem a süteményeket és a tetejüket megkenem felvert egész tojással. A sajtos töltelékesek tetejére reszelt sajtot hintek.
Langyos helyen 20-30 percig újra kelesztem a süteményeket.
180 fokos sütőben, hőlégkeverésen 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük a croissant-okat.


2013. október 26., szombat

Juharszirupos - fahéjas csiga tejszínes tang zhonggal

Nagyon finomak, lágyak, sokáig frissek a tang zhonggal készült kelt tészták, így ezt is evvel a technikával sütöttem. 






Hozzávalók:
A tang zhong:
  • 50 ml tejszín
  • 75 ml zsíros tej
  • 25 g tönköly fehér liszt


A tésztához:
  • 15 dkg tang zhong
  • 10 dkg vaj
  • 1,5 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 5 dkg cukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2 tojás sárgája
  • 1/2 citrom leve és reszelt héja
  • 60 dkg tönköly fehér liszt


Tölteni:
  • 3 ek juharszirup
  • 5 dkg fahéjas porcukor


Elkészítése:

A tang zhonghoz a tejet és a tejszínt , valamint a lisztet csomómentesre kevertem habverővel, majd felforraltam addig, míg krémes állagúra sűrűsödött.
Egy dl tejszínt , 1,5 dl tejjel és egy kanál cukorral elkevertem, meglangyosítottam, belemorzsoltam az élesztőt és felfuttattam.
A vajat megolvasztottam, hozzáadtam az összes többi alapanyagot és kenyérsütőgépben megdagasztottam és megkelesztettem.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán  1 cm vékony téglalap alakúra kinyújtottam, ecsettel elsimítottam rajta a 3 ek juharszirupot, amit megszórjuk a fahéjas porcukorral és feltekertem a tésztát. Éles késsel 2 cm-es szeleteket vágtam a tekercsből és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. 
Letakarva langyos helyen fél órát kelesztettem, majd 170 fokra előmelegített sütőbe, hőlégkeverésen 20 perc alatt megsütöttem. Ha édesszájúak vagyunk fahéjas porcukorral meghintjük a tetejét is.







2013. május 20., hétfő

Dim sum

Érdeklődve olvastam A NoSalty-n Moha és Sáfrány leírását erről a távol-keleti reggeli ételről, melynek sok változata létezik. Úgy értelmeztem, hogy azt tesz bele az ember, amit épp kedve tartja. Persze ez közel sem biztos, de kutakodásaim alapján sokféle leírást találtam a kis batyuk elkészítésének lehetőségén.
Más-más tészta és töltelék, szósz leírását találtam. Úgy okoskodtam, legjobb, ha körülnézek a polcokon és a hűtőben mit találok, és aszerint készítem el az ételt.



Hozzávalók:

A tésztához: 
  • 300 g pizzaliszt
  • 1,5 tk só
  • 1 kk cukor
  • 1dkg friss élesztő
  • 1,8 dl meleg víz
  • 1 ek olaj

A töltelékhez:
  • 3 ek mogyoróolaj
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • 25 dkg csirkemellfilé
  • 10dkg erdei gomba
  • 15 dkg kelbimbó
  • 1 kk bors
  • 1 tk őrölt koriandermag
  • 1 tk kínai ötfűszerkeverék
  • 2 ek szójaszósz
  • 1 ek Worchestershire szósz

A szószhoz:
  • 1 gerezd fokhagyma
  • ugyanakkora gyömbér
  • 1 kk tarkabors
  • 1 tk rizsecet
  • 2 ek édes chiliszósz
  • 1 tk Worchestershire szósz
  • 2 ek teriyaki szósz
  • 2 ek méz
  • 5 ek ketchup
  • 1 marék korianderzöld

Elkészítése:

Mivel sem frissen gyúrt tésztát.nem választottam, sem wonton tésztám nem volt itthon, így kelt tésztás variációt készítettem el. A dagasztógépbe mértem a lisztet és a sót, készítettem a közepébe egy mélyedést, beleszórtam a cukrot és az élesztőt és ráöntöttem a vizet. Megvártam, míg felhabosodik, nyakon öntöttem olajjal és elindítottam  a dagasztót. Azért pizzalisztet használtam, mert tudtam, avval jól lehet dolgozni. 20 percnyi dagasztás után egy órát kelesztettem a tésztát langyos helyen. Mikor megkelt, elosztottam 5 részre, hogy könnyebb legyen vele dolgozni és a tésztanyújtó legvastagabb fokozatán áthajtottam. 11 cm átmérőjű kerek formával kiszaggattam. 



A töltelékhez valókat összeaprítottam. Ez gyakorlatilag úgy készül, mint minden kínai étel, szeletelsz, darabolsz és pakolod a wokba vagy serpenyőbe.


                 


A hagymát és a fokhagymát apróra vágtam, a csirkét is 0,5-1 cm-es kockákra, a gombát hasonló méretűre és a kelbimbókat felnégyeltem. Összesütöttem egy kis mogyoróolajon kevés borssal, korianderrel, kínai ötfűszerrel, szója - és Worcsestershire szósszal.

Ezután jött a manufaktúra üzemmód: a kis kerek tésztalapok szélét vizes ecsettel megkentem, középre tettem kb. 1 lapos evőkanálnyi tölteléket, széleit felcsippentettem kis batyuvá, a tésztát összenyomtam és biztos, ami biztos, körbekötöttem egy szál snidlinggel. Ekkor már forrt a víz a fazékban. A bambusz pároló belsejét kibéleltem sütőpapírral (
sajnos csak a második adagét. csak az ügyességemen múlott, hogy ki tudtam emelni baleset nélkül a bambusz rudacskák közül a megkelt tésztát) és egymás mellé pakoltam a batyukat, kis helyet hagyva a növekedésre. Nem tudom, mennyi ideig párolják ezeket, de én kb 10 percig tartottam őket a gőzben. Ennyi idő alatt a tészta kész lett, megnőttek a kis batyuk. 

                         

 A szószt már pillanatok alatt összekevertem. Az is inkább ázsiai BBQ szósznak menne el, de úgy gondolkodtam, mibe mártogatná szívesen a gyerekem a gombócokat.
Kínai legyen a talpán, aki ezt az ételt reggelire elkészíti. Én sem gondolnám, hogy szerepelne a heti menümön. Nagyon ízletes volt, szerencsére minden jól sikerült, de alaposan kifáradtam a főzés során. Persze közben még sok mindent elkészítettem, sütöttem. A lényeg, akiért végig csináltam a macerát, kisfiam 1, azaz egy gombócot fogyasztott ebédre. Na így lepd meg a szerettedet. Azért megjegyzem, mi Tibikémmel viszont alaposan belaktunk. Ebből a mennyiségből 20 batyu lett. Öt batyuval egy ember degeszre eheti magát. Ezt én tudom bizonyítani

2013. május 19., vasárnap

Szilvalekváros kuglóf aszalt áfonyával

Láttam valahol egy receptet és az adta z ötletet. Úgyis a polcon sorakoznak a tavaly eltett szilvalekvárok csak arra várva, hogy levegyem őket és használjam. Néha fiamat megszállja a szilvalekvár őrület, de ztán megfeledkezik róla. Így kaptam a hozzávalókat és már dagasztottam is a tésztát, illetve nem én, hanem hűséges társam, a kenyérsütőgép.



Két kuglófot készítettem, mert valakinek meglepetésnek szántam az egyiket. Abba aszalt szilvát tettem, a mienkbe, a kisebbe pedig aszalt vörös áfonyát.Így viszonylag nagy mennyiséggel dolgoztam. A megkelt tésztát 2/3 - 1/3 részre osztottam . A nagyobból az aszalt szilvás, a kisebből az áfonyás készült.

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 0,5 l tej
  • 1 dl natúr joghurt
  • 3 tojás sárgája
  • 10 dkg gyümölcscukor
  • 1 ek méz
  • 5 dkg élesztő
  • 1 kk himalája só
  • 15 dkg lágy vaj
  • 1 kg tönköly fehér liszt
  • 1 ek vanília kivonat
  • 1 tk citruspor


Töltelékhez: 

  • 20 dkg szilvalekvár
  • 10 dkg aszalt vörösáfonya
  • 1 kk fahéj


Sütéshez:

  • vaj a kikenéshez
  • néhány ek mandulapehely
  • tojásfehérje+tej+vaníliás cukor keveréke a kenéshez


Elkészítése:

A tejet meglangyosítottam, egy részét a dagasztógépbe töltöttem, másik felébe elkevertem egy kanál mézet és belemorzsoltam az élesztőt, amit szép habosra felfuttattam. Ezt is a másik adag tej után küldtem. A vajat kissé meglangyosítottam a mikróba, úgy töltöttem a tej után. A tojásokat ketté választottam, a sárgák is mentek a dagasztóba. Következett a joghurt majd a szilárd hozzávalók. Kétszer is átdagasztattam a géppel (10+10 perc) tekintettel a nagy mennyiségre. Aztán áttettem kelesztőtálba, mert nem fért volna el a gépben. Letakartam a tálat és ez volt a szerencse, mert mire felé jártam, már vagy 10 cm-re megemelkedett a teteje, úgy megdagadt ez a sok tészta, pedig még talán egy óra sem telt el. Az egészet lisztezett deszkára borítottam és átgyúrtam. A tésztát elosztottam. Először a nagyobbikat töltöttem meg, majd a kisebbiket. 
A tésztát téglalap alakúra kinyújtottam,- akkorára, hogy a hosszabbik oldala olyan hosszú legyen, mint a kuglófforma tetejének kerülete,- aztán megkentem alaposan lekvárral, szétszórtam rajta az áfonyát és meghintettem egy kis fahéjjal. A tésztát feltekertem.
A kuglófformát alaposan kivajaztam és elszórtam benne mandulapelyhet. Ebbe fektettem körbe a tésztát. A két végét összeillesztettem, majd letakarva hagytam kelni 25-30 percet.  Addig előmelegítettem a sütőt.
A kuglófok tetejét megkentem a tojásfehérje, vaníliás cukor, tej keverékével és a 160 fokos sütőbe dugtam hőlégkeverésen. Úgy 3/4 órát sütöttem, amikor még egyszer átkentem a tetejét, hogy szép fényes és illatos legyen. Összesen 55-60 percet sütöttem.Igaz, kicsit nagyvonalúan bántam a lekvárral, ezért kibugyogott egy résen, de ez csak a látványán rontott egy kicsit, mert az íze tökéletes volt.


2013. április 12., péntek

Pizzás kifli

Egy újabb gyorsan elkészülő vacsora a családnak, hogy ne kelljen sokat talpon lennem a konyhában. Hipp-hopp összedobtam a tésztáját és a tölteléket is bele. Nem működöm még 100 %-an , így csak olyasmibe fogok, amit tudom, hogy kevéske munkával el tudok készíteni.



Hozzávalók:
Tésztához:
  • 1,5 dl tej
  • 1 tl méz
  • 1,2 dkg friss élesztő
  • 1 tojás sárgája
  • 2 ek olaj
  • 30 dkg  tönköly fehér liszt

Töltelékhez:
  • 7 dkg bacon felaprítva
  • 10 dkg csemege sült sonka felaprítva
  • 3 ek reszelt parmezánsajt
  • 2 ek paradicsomszósz
  • kevés frissen őrölt bors
  • 1 kk bazsalikom
  • 1 kk kakukkfű
  • 1 kk oregano

Tetejére:
  • 2 ek tejföl a kenéshez
  • 8 dkg reszelt ementáli sajt

Elkészítése:

A tésztához a tejet meglangyosítottam, hozzáadtam a mézet, belemorzsoltam az élesztőt és megkelesztettem. A kenyérsütőbe beletöltöttem az élesztős tejet, majd a többi hozzávalókat megdagasztattam a géppel és jó 1 óra alatt meg is kelt. A megkelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrtam, és kinyújtottam kb. 42 cm-es átmérőjű körré, amit felszeltem 8 cikkre. a tészták közepére 1-1 evőkanálnyi tölteléket tettem és szétsimítottam, hogy csak a széle maradjon üresen, nehogy kipotyogjon belőle. A széles felétől kezdtem feltekerni a háromszöget. Mikor feltekertem, patkó alakúra hajlítottam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. A tetejét megkentem tejföllel, megszórtam reszelt sajttal. A sütőt előmelegítettem 160 fokra és hőlégkeverésen 20 perc alatt szép pirosra sütöttem a kifliket.

2013. január 28., hétfő

Fougasse

Egyik kedvenc TV-szakácsom, Lorraine Pascale készítette el ezt a nemcsak látványos, de igen finom kenyér különlegességet. Kívül ropog, belül lágy, illatos kenyér ez. Franciaországban minden pékségben ott lóg a kampón. A francia pékség egy fogalom. Nagy hagyománya van ezeknek a könnyed kenyereknek, amelyek csak úgy etetik magukat. 





Hozzávalók: 

  • 500 g BL-80 kenyérlisz
  • 1 tk méz
  • 1,5 tk só
  • 20 g friss élesztő
  • 350 ml kézmeleg víz
  • 2 ek olaj
  • aszalt paradicsom 
  • fokhagymával ill. mandulával töltött olívabogyó
  • rozmaring ill. kakukkfű levél

Elkészítése:

A meleg vízben elkevertem a mézet , belemorzsoltam az élesztőt és felfuttattam rajta. Minden anyagot kenyérsütőgép üstjébe öntöttem, dagasztottam, kelesztettem. Mikor a tészta több mint duplájára megkelt, elővettem egy nagy tepsit, amibe sütőpapírt tettem, megliszteztem és olajos kézzel a megkelt tésztát ráemeltem. Lisztezett kézzel kihúzogattam a lágy tésztát, mint a pizzát szoktam. Mikor már beborította az egész tepsit, pizzavágóval levélformán bemetszéseket ejtettem rajta, mintha a levél erezete lenne. A réseket lisztes kézzel tágítottam, de hiába, mert ahogyan tovább kelt a tészta, a lyukakat is benőtte. Belenyomkodtam olajban eltett aszalt paradicsom darabokat, félbe vágott töltött olívabogyókat, rozmaring és kakukkfű lehúzott leveleit. Folpackot lespricceltem olajjal és avval takartam le a tésztát, hogy ne száradjon ki kelesztés közben. Újra kelesztettem fél órán át, miközben a sütőt előmelegítettem 220 fokra hőlégkeverésen. A sütő aljába vízzel félig telt tepsit tettem, hogy a gőz segítségével magasabbra nőhessen a tészta. 15 perc alatt szép pirosra sütöttem, majd rácsra téve hagytam langyosra hűlni. De onnantól kezdve nekiestünk és felfaltuk. Isteni finom, levegős, lágy, ropogós ízkavalkád volt. Egymagam is meg tudtam volna enni az egészet, annyira finom volt.

2013. január 21., hétfő

Panzerotti


A panzerotti gyakorlatilag egy töltött pizza. A tésztája lágyabb kicsit mint a pizzatészta, de alapjaiban ugyanaz, kicsivel több folyadékkal. Amikor megtöltik, olajban szokták kisütni, de én most sütőbe tettem.

Tésztához:

  • 15 dkg pizzaliszt
  • 15 dkg durum simaliszt
  • 1,5 dkg élesztő
  • 1 tk só
  • 1 tk méz
  • 2 ek olaj
  • 1,8 dl meleg víz


Töltelékhez:

  • sonka
  • bacon
  • koktél paradicsom
  • mini mozzarella
  • oregánó
  • kakukkfű
  • rozmaring
  • aszalt paradicsom
  • fokhagymával és mandulával töltött olívabogyó
  • kapribogyó

Elkészítése:

A tészta összetevőit úgy készítettem el, mint bármelyik kelt tésztát, majd a dagasztás után egy órát kelesztettem. Mikor duplájára kelt, lisztezett deszkán átgyúrtam, kinyújtottam 0,5 cm vékonyságúra és a 13 cm átmérőjű derelyeszaggatóval köröket szaggattam belőle, amelyeket visszahelyeztem a szaggatóba. Változatosan megtöltöttem sonkával, mozzarellával, olajbogyóval, fűszerekkel, baconnel, koktél paradicsommal, majd félbe hajtva a tésztát a szaggatóval összenyomtam a széleit és sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem őket. Tetejüket megkentem olajjal. A sütőt előmelegítettem 230 fokra hőlégkeverésen. A sütő aljába egy nagy tepsit félig megtöltöttem vízzel, hogy gőzben sülhessenek meg a tésztácskák. 10 perc alatt pirosra sültek. Mikor kivettem, még egyszer átkentem az aszalt paradicsom olajával. Fenséges ebéd kerekedett belőle. Jó kis fejtörő volt, hogy megjegyezzem, melyikben milyen töltelék lapul. A fiaméba extra ketchupot is tettem, mert ő úgy szereti. Brrrrrrrr!