Összes oldalmegjelenítés

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: marhahús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: marhahús. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 26., vasárnap

Pastrami


Jó ideje gondolkodom felette, hogy meg kéne próbáljam az elkészítését. Nem egyszerű, vagy inkább azt mondom, sok kis részfeladatból áll. Türelemmel kell pátyolgatni, naponta gondoskodni kell róla. Evvel együtt nem hagyott nyugodni, így nekiláttam. Sok helyen olvastam, hogy szegyből készítik, de egy műsorban a Pastrami étterem séfje azt mondta, ők marhanyakból készítik, így én is avval próbálkoztam. Különben is szeretem a nyakat, mert hamarabb elkészül, mint a marha többi alkatrésze (kivétel természetesen a bélszín és tán még a hátszín). Tehát vettem egy jó darab nyakat és belekezdtem az előkészületekbe.

Hozzávalók:
A  páchoz:
  • 1,5 kg marhanyak
  • 1/2 kg só
  • 1/4 kg nádcukor
  • 2 tk mustármag
  • 2 tk borókabogyó
  • 1 kk szecsuáni bors
  • 5-5 szegfűbors
  • 1 tk rózsabors
  • 2 tk feketebors
  • 2 tk koriandermag
  • 3 fokhagyma

A füstöléshez:
  • nagy méretű öntöttvaslábas
  • alufólia
  • grillrács
  • 2 tk szálas zöldtea
  • 4 ek rizs
  • 2 tk koriandermag
  • 2 tk borókabogyó
  • 5-6 babérlevél

A gőzöléshez a vízbe:
  • 2 kisebb fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma

Elkészítése:

A száraz páchoz valókat  fűszereket durvára törtem összekevertem a sóval, cukorral és egy nagy tárolóedénybe beleágyaztam a húsnak. Ebben a pácban tartottam egy hétig. Vastagon körbefóliáztam folpackkal, mert féltem, ha levegő éri, megromolhat. Minden nap keletkezett rajta valamennyi folyadék, hiszen a só kivonta a húsból a nedvességet. Leöntöttem róla a levet és visszaburkoltam a fóliába. Ahogy fogyott belőle a nedvesség, úgy lett a hús kisebb. Egy hét után már nem bírtam, mert tartottam a hús megromlásától és kivettem a pácból. Lemostam és egy órát hideg vízben áztattam. Hallgattam a tapasztaltakra, ugyanis kiolvastam, hogy aki nem áztatta ki a húst, annak sós lett a végeredmény. Pontosan úgy működik, mint a sózott, füstölt húsoknál.
Majd szárazra töröltem a két húsdarabot és megágyaztam nekik a füstöléshez. Erre a célra egy nagy öntöttvas lábast választottam.
  
A vaslábast kibéleltem alufóliával és az aljába raktam a fűszereket. Meggyújtottam a fűszerek közé  kevert kb. 2 evőkanálnyi forgácsot, lefedtem az edényt, körbefóliáztam és vártam 20 percet. Ennyi idő alatt kellemesen füstös lett a hús.


V

Végül a fóliával eltávolítottam a fűszereket. Helyükre megtisztított hagymát, fokhagymát tettem és kevés vizet öntöttem a lábas aljára és ugyanazon a grillrácson visszatettem a húst gőzölni. A húst ilyenkor nem főzik, hanem gőzben párolódik meg. Tehát kis lángon addig pároltam a húst, míg omlósra puhult.



Terveztem, hogy előveszem a szeletelőgépet, de nem volt hangulatom, így vaskosak lettek a szeletek.
Sütöttem hozzá bucit. Ha már úgyis bekapcsoltam a sütőt, becsúsztattam néhány alufóliába csomagolt kápia paprikát is. Egy serpenyőben pedig megpirítottam vagy 3-4 fej lila hagymát kis sóval, borssal. Így elkészült az "ágya is a pastraminak. A bucit felvágtam, megkentem mustárral, ráfektettem a meghámozott sült paprikát, arra halmoztam a hússzeleteket és a tetejére pakoltam a sült hagymát.
Igazán megérte a fáradtságot. Ráadásul büszke vagyok magamra, hogy elkészítettem.
Egy szendviccsel bármekkora ember jól lakatható.

 

 







2015. március 15., vasárnap

Gombás marha paradicsomszószban

Ma orvosi tanácsra húslevest főztem gyengélkedő kisfiamnak. Gondoltam semmit nem hagyok veszendőbe. A levest marhanyakból készítettem, mert viszonylag hamar finom puhára lehet főzni. Teletettem finom zöldségekkel is, ahogy illik. Előre eltervelt szándékkal két közepes krumplit is belepottyantottam a levesbe, mert ez kellett a körethez.  Így miután megfőtt a leves, már kevéske munkával elkészült a második fogás is.


Hozzávalók:
A körethez:

  • 30 dkg a levesben főtt burgonya
  • 30 dkg nyers burgonya
  • 8 dkg vaj
  • 1 nagy tojás
  • 3 púpozott ek. parmezánsajt
  • 1/2 csomag petrezselyemzöld
  • 1 kk. só
  • 1 kk. bors
  • 1 csipet szerecsendió


A raguhoz:

  • 1 ek olívaolaj
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 duci gerezd fokhagyma
  • 20 dkg barna csiperke gomba
  • 50 dkg főtt marhanyak
  • 0,5 l passzírozott paradicsom
  • 1 csipet só
  • 1 csipet bors
  • 1 kk. kakukkfű
  • 1 tk. oregánó


Elkészítése:

A levesben főtt burgonyát a vajjal és a tojással , sajttal robotgépben habosra kevertem, fűszereztem. A nyers krumplit meghámoztam, megmostam, szárazra töröltem és nagy lyukú reszelőn lereszeltem, a levet kinyomkodtam belőle és a krumplipürébe kevertem. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral. Egy nagy méretű pogácsaszaggatót használtam a formázáshoz. Azt töltöttem meg a burgonyás keverékkel. 180 fokra előmelegített sütőben hőlégkeverésen 20-25 perc alatt aranybarnára sütöttem.

A ragu is gyorsan elkészült. Egy kanál olívaolajon megpirítottam a felkockázott hagymát, majd hozzáadtam az ecsettel megtisztított negyedekre vágott gombát és a fokhagymát, sóztam, borsoztam, megszórtam kakukkfűvel, oregánóval és így pirítottam kb. 3 percig, majd hozzáadtam a főtt, felkockázott marhahúst. Ezt is sütöttem 2-3 percig, majd felöntöttem a passzírozott paradicsommal, amivel már csak összeforraltam a gombás húst és máris tálalhattam. 
Nekem a régi menzai főtt marhahúsos paradicsomszósz jutott az eszembe róla, de fényévekkel ízletesebb lett.

2014. április 26., szombat

Muszaka

Gyors ebédben gondolkodtam és erősen a hűtőmre kellett hagyatkoznom. Ezen a hétvégén nem volt nagy vásárlás. Ettől ugyan nem ijedek meg, mert ha szétnézek a háztartásban, azért annyi alapanyagot találok itthon, hogy sokféle étel főzésébe belekezdhetek. Most is volt itthon marhahús, két közepes padlizsán, paradicsom. Így jött az ötlet. Ennyi húsból ezt találtam ki.


Hozzávalók:

  • 65 dkg marhanyak csont nélkül
  • 2 közepes padlizsán
  • 4 közepes paradicsom
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 nagy gerezd fokhagyma
  • bors ízlés szerint (nálam jó sok)
  • 1 tk füstölt pirospaprika
  • 2 tk cukrozatlan kakaó
  • 1 tk fahéj
  • 10 dkg jázmin rizs
  • 1 dl tejföl
  • 1 dl joghurt
  • 2 tojás
  • 3-4 ek olívaolaj


A húst frissen daráltam. A hagymát felkockáztam. Egy kanál olajon megpirítottam, majd hozzáadtam a felszeletelt fokhagymát és a darást húst. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a fahéjat, paprikát, kakaót és folyamatos kevergetés mellett addig pirítottam a húst, míg megváltozott a színe. 
A padlizsánokat megmostam, megszárítottam, felszeleteltem 0,5 cm vastag karikákra. Megsóztam, borsoztam és 1-1 kanál olívaolajon mindkét oldalukat megpirítottam teflon serpenyőben. Azért választottam azt, mert abban akár olaj nélkül is megsüthetem a szeleteket. Viszont, ha olajban sülnek, akkor magukba szívják az egészet, mint egy szivacs, aztán a főzés, vagy állás során ki is engedik azt. Ezért én mindig így sütök padlizsánt. Vagy úgy, hogy ecsettel kissé megkenem olajjal a szeleteket és úgy fűszerezem.
A rizst megfőztem sós vízben. A paradicsomokat felkarikáztam. Egy nagy tűzálló tálban leraktam egy réteg sült padlizsánt, arra vékony réteg rizst halmoztam, majd egy vaskosabb réteg marhahús követte, amit beborítottam paradicsomkarikákkal, és ezt újra megismételtem. A tejfölt és a joghurtot a tojásokkal és egy kis sóval elkevertem és ráöntöttem a kupac tetejére. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütöttem, majd 2-3 percre a grillt is felkapcsoltam, hogy megpiruljon a teteje. 


2014. március 10., hétfő

Zöldséges marharagu knédlivel

A marharagut szinte nevezhetem boeuf bourguignon - nak is. Ugyanígy készítettem, mint már előzőleg is, avval a különbséggel, hogy marhanyakból készült és rozé borral főztem meg. Így természetesen kicsit édeskésebb lett. Így elhasználtam a szenzációsan finom húslevesemet is, melynél jobbat még nem főztem. 


A knédli is egy kicsit macerásabb, ám annál finomabb és látványosabb, mint a hagyományos. 
Ennek a köretnek a leírását is annyiféle képpen lehet fellelni.

Hozzávalók:
Pirított bagettkockák:

Tészta:
  • 2 dl tej
  • 15 dkg tönköly fehér liszt
  • 1.5 dkg friss élesztő
  • 1 csipet cukor
  • 1 kávéskanál só
  • frissen őrölt bors
  • 1 szál rozmaring levelei
  • 1 db tojás

Elkészítése:
Pirított bagettkockák:

Egy kanál kacsazsíron megpirítottam a felkockázott bacont, sóztam, borsoztam.
Mikor már pirosodni kezdett, hozzáadtam a kisebb kockákra vágott bagettet, és aranybarnára pirítottam. Félrehúztam kihűlni.

Tésztához:

A tejet meglangyosítottam, beleöntöttem a robotgép táljába. Rámorzsoltam az élesztőt, és 5-6 perc alatt felfuttattam. Mikor kellően habosodott, hozzákevertem a lisztet, tojást. Géppel 2-3 perc alatt kikevertem, megsóztam. Ehhez a híg tésztához kevertem a megpirított baconös bagettkockákat, a felaprított rozmaringot, borsoztam. Lefedve egy órát kelesztettem langyos helyen. Addig a tésztában lévő felesleges folyadékot a pirított bagettkockák magukba szívják.
Két réteg folpackot egymásra fektettem, felső rétegét kevés kacsazsírral megkentem, és ráhalmoztam a megkelt tésztát. Megformáztam vekni formájúra, beletekertem a folpackba. Gőz fölött ,- itt bambusz párolóba téve,-  kb. 40 perc alatt átpároltam. Mikor elkészült, fóliástól hagytam kihűlni egy kicsit a rácson, és csak utána bontottam ki. Éles késsel szépen lehet szeletelni, de megteszi egy erős cérna is.



2013. december 25., szerda

Bolognai másképpen

Természetesen ezt a receptet is Buddy Valastrotól láttam. Nagyon szeretem a konyháját. Igaz, nem diétás konyhát visz, odatesz mindent, amit csak ki lehet találni, hogy nőjön a polgár kerülete, de egyszer élünk. A scavar a dologban, hogy a bolognait nem tésztával, hanem polentával készítette.


Hozzávalók:
A raguhoz:

  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 nagy gerezd fokhagyma
  • 2 ek olaj
  • 2 nagy sárgarépa (38 dkg)
  • 3 szál halványító zellerszár (17 dkg)
  • 65 dkg marhanyak ledarálva
  • 2 dl erőleves
  • 1 dl tejszín
  • 40 dkg paradicsomkonzerv
  • 1 tk só
  • frissen őrölt bors ízlés szerint
  • 2 ek Worchestershire - szósz
  • 1 kk nádcukor

A polentához:

  • 3 dl kukoricadara
  • 4 dl tej
  • 5 dl húsleves / vagy víz és só
  • 25 dkg mascarpone 
  • Tetejére:
  • 5 dkg reszelt parmezán sajt

Elkészítése: 

Az olajon megdinszteltem az apróra kockázott vöröshagymát, majd a felaprított fokhagymát. Míg pirultak, meghámoztam a répát és kis kockákra vágtam fel a zellerrel együtt és ők is vándoroltak a lábosba. Néhány percig pároltam a zöldségeket, s ezt követően a darált húst is átsütöttem, míg el nem színeződött. Sóztam, borsoztam, felengedtem húslevessel és tejszínnel. Hozzáadtam egy 40 dkg-os hámozott, darabolt paradicsomkonzervet, a Worchestershire - szószt, a cukrot, ami ellensúlyozza a paradicsom savasságát. Lefedtem és nagyon kis lángon lassan főztem, időnként ellenőrizve, hogy nem fogyott-e el alóla a folyadék. Így főztem, míg puha nem lett (jó egy órát). 
Közben feltettem a húsleve és a zsíros tej keverékét a polentához forralni. Mikor felforrt a folyadék, lassan adagolva öntöttem hozzá a darát és folyamatosan kevertem, míg be nem sűrűsödött, ami 5-6 perc alatt történt meg. Ekkor belekevertem a mascarponét (ezt Buddy nem tett bele, - de ha lúd, legyen duci alapon én igen). Egyenletesen elkevertem benne. 
Egy tűzállótálat kikentem vajjal. Elsimítottam benne a polenta felét. Erre halmoztam a ragut, majd felülre újra kukoricadara jött. A tetejére parmezánt reszeltem és a 180 fokra előmelegített sütőbe tettem hőlégkeverésen kb. 35 perc alatt megsütöttem.



2013. október 23., szerda

Ázsiai párolt marha gyümölcsös barnarizzsel

Tanakodtam, hogy mi legyen az ebéd, mert szabadnap lévén terveztünk egy hosszabb sétát férjemmel az ősz egyik utolsó szép napján.
Aztán kedvencemnél, Nigella Lawsonnál megláttam ezt a marha receptet. Nagy híve vagyok a hosszan főtt ételeknek. Végül is csak összekészíti az ember és vár. Megéri a várakozás, mert ezek az ételek zamattal teltek, finom omlósak.


Hozzávalók:
A marhához:

  • 1,7 kg marhanyak vagy lábszár (ha még csont is van hozzá, úgy még finomabb lesz)
  • 2 közepes vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 5 cm gyömbér
  • 3 ek olaj
  • 1 ek őrölt koriandermag
  • 2 csillagánizs
  • 2 rúd fahéj
  • 4 ek melaszos barna cukor
  • 2 ek Worchestershire szósz
  • 4 ek szójaszósz
  • 2 ek osztrigaszósz
  • 1 dl sherryecet (Nigella 2,5 dl-t ír, de azt túlzásnak tartottam)
  • 4 ek rizsbor
  • egy marék korianderlevél


A köretet csak úgy kitaláltam hozzá azokból, amit otthon találtam.

A rizshez:

  • 25 dkg barna rizs
  • 2 ek olaj
  • 0,5 l zöldség alaplé
  • 2 ek szójaszósz 
  • 2 ek Worchestershire szósz
  • 1 ek édes chiliszósz
  • 40 dkg friss ananász (1 nagynak a negyede)
  • 1/2 lime
  • 1 piros chili
  • 1-2 ek korianderlevél


Elkészítése:

A marhahúst felkockáztam 3x3 cm-re. Olajon egy nagy vastag falú edényben feltettem pirítani, közben hozzáadtam a megtisztított, negyedekre vágott hagymát, a fokhagymagerezdeket, a megtisztított, szeletelt gyömbért és így pirítottam kb. 10 percig. Közben a sütőt előmelegítettem 130 fokra hőlégkeverésen.
A húshoz hozzáadtam az összes fűszert, felöntöttem az alaplével, felforraltam, majd az előmelegített sütőbe tettem és ott pároltam kb. 2 órát, vagy amíg a hús omlós nem lett. Ekkor kivettem a sütőből, a húsdarabokat kiszedtem a pároló léből, a megmaradt levet a zöldségekkel összetörtem  botmixerrel és addig főztem  tovább, míg a szósz be nem sűrűsödött. Ekkor visszatettem a húst, hogy melegen tálalhassam.

A körethez az olajon a rizst átpirítottam, majd felengedtem az alaplével, a fűszerekkel és majd készre főztem.
Az ananászt meghámoztam, felkockáztam.
A lime-ot gondosan megmostam, megtöröltem, keskeny szeletekre vágtam, amit aztán negyed cikkekre szeleteltem fel.
A chilit is vékonyra felcsíkoztam (ízlés szerint benne hagyhatjuk a magját, vagy el is távolíthatjuk.
A majdnem készre főtt rizshez hozzáadtam  az ananászkockákat, majd a lime-ot, chilit és tálaláskor korianderrel szórtam meg.

2013. március 17., vasárnap

SZENT PATRIK NAP

Szent Patrik napja  Írországban nemzeti ünnep, munkaszüneti nap, melyen Patrik halálára emlékeznek, akit az ország védőszentjének tartatnak. Ilyenkor mélységes bánatukat italba fojtják. 
Mivel már évek óta beszélgettünk róla, hogy egyszer tartunk egy Szent Patrik napot,- de az italozás mellőzésével,- így most erre sort is kerítettünk. Még vendégeket is hívtunk rá, kedves, kamaszkori barátnőméket. Kicsit tartottam tőle, hogy esetleg nem lesz ez a menü szimpatikus, de szerencsére minden jól sikerült, a menü elnyerte mindenki tetszését. 
Sokáig nyomoztam, mi lenne az idevágó helyes választás, de gyakorlatilag mindenütt ugyanazt a néhány ételt találtam, mint tradicionális ír ételt.


Leves:  Brotchan Foltchep - póréhagyma leves

Hozzávalók: 
  • 80 dkg póréhagyma
  • 5 dkg vaj
  • 9 dl zöldség alaplé
  • 3 dl tejszín
  • bors
  • őrölt szerecsendió
  • 4 ek zabpehely



Elkészítése:
A vajat megolvasztottam és a felkarikázott póréhagymát megpároltam rajta. Sóztam, borsoztam, megszórtam kis szerecsendióval. Felengedtem a zöldség alaplével és a tejszínnel, 10 percig kis lángon gyöngyözve forraltam. Ezután kissé megtörtem botmixerrel, de csak annyira, hogy hagymadarabok még maradjanak benne. Beleszórtam 4 kanál zabpelyhet  és további negyed órát főztem lefedve.  Egy kis extra mellé:





Főfogás: Guinnessben sült marha

Hozzávalók:

  • 1,5 kg borjúpofa
  • 3 ek olaj
  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg liszt
  • bors
  • 1 nagyobb vöröshagyma karikára vágva
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 nagyobb fehérrépa
  • 4 közepes sárgarépa
  • 4 szál szárzeller
  • 1 tk barnacukor
  • 1 narancs leve
  • 1 tk maláta szirup
  • 2 ek Worchestershire szósz
  • 6 dl barna Guinness sör
  • 3 dl zöldség alaplé
  • 4 babérlevél
  • 10 borókabogyó
  • 10 szegfűbors
  • 1 zöld diónyi gyömbér reszelve


Elkészítése:
A borjúpofákat megtisztítottam az inaktól. A lisztbe sót és frissen őrölt borsot kevertem és ebbe forgattam bele a húsdarabokat. Az olajat felforrósítottam a vajjal és ebben a húsok mindkét oldalát 3-3 percig pirítottam erős tűzön, majd egy nagy cserépfazékba tettem őket. A fennmaradó vajon megdinszteltem a hagymakarikákat és a fokhagymát. Szórtam rá egy kanálka barna cukrot, hogy karamellizálódjon. Ezt felengedtem a sörrel, amibe még egy plusz adag malátaszirupot is kevertem. Ráöntöttem a húsra. Körberaktam a zöldséggel és a fűszerekkel.  Kipótoltam egy kevés zöldség alaplével, hogy elfedje a húst és a zöldségeket. Lefedve sütőbe tettem, amit 120 fokra állítottam. Ezen a hőfokon hagytam puhulni a húst 5 órán keresztül. Mire kivettem az ebédhez, olyan lágy, omlós volt, amihez foghatót még talán nem is ettem.




Köret: Boxty - ír krumplis palacsinta

Hozzávalók:

  • 30 dkg főtt krumpli kb 1 dl sós főzőlevével összetörve
  • 50 dkg reszelt nyers krumpli
  • 30 dkg tönköly fehérliszt
  • 5 dkg szoba hőmérsékletű vaj
  • 1,5 dl joghurt
  • 1 tk szódabikarbóna
  • bors
  • kakukkfű
  • rozmaring
  • őrölt szerecsendió 


Elkészítése: 
A 30 dkg felkockázott krumplit sós vízben megfőztem és hagytam kihűlni a főőzvízben. Leöntöttem róla a vizet, csak egy dl-nyit hagytam rajta. Ezt botmixerrel összetörtem.  Másik fél kg burgonyát meghámoztam, megmostam, lereszeltem finom lyukú reszelőn és alaposan kicsavartam, hogy minden keményítős lé kijöjjön belőle. Hozzákevertem a krumplipüréhez, valamint az összes többi alapanyagot is hozzáadtam. Nagyjából nokedli sűrűségű tésztát kaptam. Egy nagy serpenyőt felforrósítottam, egy kanálnyi olajat öntve bele 3-4 adag púpozott evőkanálnyi masszát tettem bele, amit ellapogattam kb 1 cm vastagságúra és mindkét oldalát addig sütöttem, míg arany-barna lett. 



Köret: Ír szódás kenyér

Hozzávalók: Rachel Allen receptje alapján

  • 45 dkg tönköly fehér liszt
  • 1 tk porcukor
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1 tk só
  • 400 ml író


Elkészítése:
A lisztet a porcukrot, a szódabikarbónát és a sót egy tálba szitáltam, majd hozzákevertem az írót (ami nekem nem volt, így 1,5 dl görög joghurtot felengedtem 2,5 dl vízzel). Lágy, kicsit ragacsos tésztát kaptam, amit egy teflon bevonatú vaslábasba tettem. Tetejét behasítottam késsel,- bár nehéz dolgom volt, mert nagyon puha volt a tészta,- és 180 fokra előmelegített sütőbe tettem hőlégkeverésen, ahol kb. 35-40 perc alatt megsütöttem. 
Mindenkinek nagyon tetszett a kenyér.  Nagy praktikuma, hogy nem kell keleszteni, hanem azonnal süthető. 



Desszertek:

I.  Ír whiskey krémlikőrös torta
II.  Szent Patrik napi szerencsesüti
III. Gyömbéres szívecskék

Ezeknek az édességeknek egy új fejezetet szentelek. Összességében nagyon jó tempóban, jó szervezéssel elkészített ebéd volt.

2013. február 24., vasárnap

Az angyalok is esznek babot

Na nem ő rá gondoltam, csak a kis családomra. A mindennapos tipródás, hogy mit főzzek néha az agyamra megy. Férjem hírét vette, hogy valamikor elektromos felújítás lesz a házban, így már most felkészít rá, hogy ne tömjem tele a mélyhűtőt. Ilyenkor rám tör a mindent feldolgozok, amit a háztartásban találok. Ez az étel is így keletkezett.






Hozzávalók:

  • 40 dkg marha lapocka darálva
  • 2 szárzellerszár
  • 2 közepes sárgarépa
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 2 duci gerezd fokhagyma
  • 850 g-os fehér babkonzerv 
  • 1 kk só
  • 1 kk frissen őrölt bors
  • 1 kk füstölt paprika
  • 1 tk kakukkfű
  • 2 dl zöldségalaplé
  • 500 g bazsalikomos paradicsomszósz
  • 3 ek olívaolaj

  • 20 dkg száraztészta


Elkészítése:

Az olajon megdinszteltem a felaprított vöröshagymát, majd a darált marhahúst átsütöttem, míg a színét meg nem változtatta, közben apró kockákra vágtam a répát és a zellert és a húshoz adtam. 1-2 percig pirítottam vele, eztán jött a leszűrt, leöblített konzervbab és a fűszerek. Az egészet felöntöttem a zöldségalaplével és hozzáadtam a paradicsomszószt. Lefedtem és a 180 fokos sütőbe tettem egy órára. 
Mikor már úgy tippeltem, a hús megpuhult, feltettem a tésztavizet forrni, megsóztam és a tésztát 6 perc alatt megfőztem benne. Leszűrtem, leöblítettem, tálba tettem, nyakon öntöttem olívaolajjal és már tálaltam is. Csodák-csodájára fiam szívesen megette (ez nála igen nagy szó). Tehát sikeresnek minősítem a felhalmozott  alapanyag felhasználási akciómat.

2013. január 27., vasárnap

Paradicsomos marhahúsgolyók borsos papardellével

Most is azt néztem, mi van itthon, mihez nyúlhatok, miből készíthetek minél olcsóbban és gyorsabban ebédet, Ez lett ám a finom falat. A mélyhűtőben ült egy tálca félretett marhahúsgolyó, a Gorgon Ramsay által leírtakból. Az ő tanácsára rögtön két adagot készítettem, így tudtam mihez nyúlni. Paradicsom minden formájában mindig van otthon. Aztán elkészítettem a régen tervezett borsos papardellét. 
Már forrt is a víz a tésztafőzéshez, rotyogott a paradicsomszósz, készült az ebéd.

Paradicsomszósz hozzávalói:
  • 1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
  • 1 ek olívaolaj
  • 400 g darabolt paradicsom konzerv
  • 500 ml sűrű paradicsomszósz
  • nagy marék bazsalikom felaprítva
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • 50 dkg marhahúsgolyó 
  • 1 nagy csipet só
  • 1 ek barna cukor
  • néhány tekerés bors
Elkészítése:

A hagymát a forró olajon megpirítottam, beleültettem a húsgolyókat és világos barnára sütöttem minden oldalukat. Közben a felszeletelt fokhagyma is a serpenyőben landolt, amit követett a paradicsom konzerv és a szósz, a felaprított bazsalikom, kevés só, egy kanál cukor és némi bors. Mindezt kis lángon forraltam 12-15 percet fedő alatt. Közben kifőtt a tészta is és máris tálalhattam. Nagyon ízletes volt a borsos papardellével ez az olasz szósz. Egyáltalán nem volt erős, csak ízes. Egy gyors és finom ebéd.


2013. január 20., vasárnap

Gordon Ramsay marha húsgolyói kókusz mártással

Reggel láttam ezt a receptet és nem volt kérdés, hogy ez lesz az ebéd. Már csak azért is megtetszett, mert ezt a húsgolyót több ételhez is lehet használni, ha elegendő mennyiséget legyárt az ember és elteszi a mélyhűtőbe. Na én így is tettem. Volt itthon 85 dkg szép sovány marhanyakam, azt használtam fel. Szeretem, mert nem zsíros, puha, viszonylag hamar megfő.

Hozzávalók: 4 személyre

Húsgolyókhoz:
  • 85 dkg marhahús
  • 1 nagyobb hagyma apróra vágva, megdinsztelve
  • 3 nagy gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 tk szárított chilipehely
  • 11 dkg friss kenyérből készült zsemlemorzsa
  • 1 kis tojás
  • 6 ek 30 %-os tejszín
  • 1 tk só
  • 1 tk bors

Kókusz mártáshoz:
  • 2 tk koriandermag
  • 4 zöld kardamommag
  • 1 tk fekete mustármag
  • 1 tk római kömény
  • 1/2 tk fahéj
  • 1 tk kurkuma
  • 1 tk szárított chili
  • 1 tk garam masala
  • 3 ek szárított thai citromfű
  • 5 cm gyömbér reszelve
  • 1 lime leve és reszelt héja
  • 4 dl csirkealaplé
  • 4 dl kókusztej
  • 1 tk tahini

Kurkumás rizshez:
  • 2 ek olaj
  • 1 tk kurkuma
  • 1 tk fekete mustármag
  • 1 tk római kömény
  • 1 tk koriandermag
  • 1 tk garam masala
  • 1 tk himalája só
  • 30 dkg jázminrizs


Elkészítése:

A marhahúst kétszer átdaráltam, A hagymát apróra vágtam és kevés olajon megdinszteltem, majd összekevertem a többi hozzávalókkal. Jó diónyi golyókat formáltam belőle, 44 db lett. 20-at eltettem a mélyhűtőbe, a többit 2 kanál olajon megpirítottam, míg kicsit a felületük megbarnult. Ekkor a serpenyő közepére beszórtam a fűszereket és együtt pirítottam  húsgolyókkal. Mikor már erősen illatoztak, felöntöttem a csirkealaplével és a kókusztejjel, hozzá adtam a tahinit és a lime-ot is. Fedő nélkül 20 percig forraltam, míg a hús puhára főtt és a szósz besűrűsödött.
A rizs készítését úgy kezdtem, hogy az olajat felforrósítottam, beleszórtam a fűszereket és amikor kiengedték az illóolajukat, ráöntöttem a rizst, 1 perc alatt átsütöttem, aztán felengedtem forró vízzel úgy, hogy egy ujjnyira ellepje a rizst (ezt szintén egy főzős műsorban hallottam és bevált). Addig főztem a rizst, míg elfőtt a leve, majd az előmelegített sütőbe tettem 200 fokon 5 percre. Ez arra jó, hogy ne maradjon nedvesség a rizsszemek között, hanem pergő legyen. Kísérőként naan-t készítettem.

2013. január 16., szerda

Ázsiai marha

 Jobbnál jobb recepteket találtam marha húsból készítve az ázsiai ételeket kedvelő séfek oldalain. Ez is egy közülük, amit azért átalakítottam saját ízlésem szerint, na meg a fűszeres kuckómban fellelhető kincsek szerint.

Hozzávalók:
  • 50 dkg marha hátszín
PÁC:
  • 2 ek földimogyoró olaj
  • 100 ml édes chiliszósz
  • 70 ml lime - vagy citromlé
  • 4 kaffir lime levél
  • 3 ek szójaszósz
  • 2 ek teriyaki szósz
  • 2 csillagánizs
  • 3 ek barna cukor
  • 3-4 szál újhagyma felszeletelve
  • 2 gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 diónyi gyömbér reszelve
  • 1 kk bors

Elkészítése:

A húst vékony, néhány milliméteres szeletekre vágtam és bepácoltam egy délelőttre a fenti pácba, hogy az ízeknek legyen idejük alaposan átjárni minden rostot. A benne lévő citrom pedig a pácolás közben máris elkezdi "főzni" a húst. Majd lecsepegtettem a húsról a pácot, mogyoróolajat forrósítottam a wokba és a hússzeleteket hirtelen átforgattam rajta. Elég 2-3 percig sütni. Nyakon öntöttem a páclével, összeforraltam néhány percig. Kibányásztam a csillagánizsokat,főtt jázmin rizzsel tálaltam az ételt.


A családom ötöst adott rá.