Összes oldalmegjelenítés

2012. október 28., vasárnap

Szurkolunk

Egész héten készültem, hogy vasárnap Győrbe megyünk, ahol a fiam csapata juniorjai alapszakasz meccset játszanak, és ha itt nyernek, akkor elődöntőbe jutnak.
Korán keltem és nekikezdtem a meglepetésnek, majd elkészítettem tartalmas reggelinket, ami egy finom tejfölös tojásrántotta volt sajttal és füstölt paprikával.

Közben nagyon igyekeztem, mert azt határoztam el, hogy a csapatnak sütök egy szurkolói kenyeret. Lehet, hogy hülyén hangzik, hogy hetven embernek sütök egy kenyeret, de jelképként és hogy tőlem van, így tök jó ötletnek tűnt.


Akinek ez nem tűnik fel, a kis mókás alak a kép bal alsó sarkában egy ülő bulldogot ábrázolna. A kenyér formája sülés közben elvesztette amerikai foci jellegét és inkább rögbis lett, sőt a labda fűzői is leugrottak itt-ott, de én készítettem nekik. 
Már éppen elindultunk volna a találkahelyre, ahonnan közös buszozással utaztunk volna Győrbe, mikor megszólalt férjem telefonja és berántották a kórházba, hogy sürgős segíteni valója van. Így elmentünk a gyülekezőre, gyereket felpakoltuk a buszra, férjem elment a gyógyításba én pedig itt le tudom írni a kenyér receptjét.

Hozzávalók: 
27 dkg kovász
50 dkg BL-80 kenyérliszt
30 dkg TBL-70 fehér tönkölyliszt
300 ml víz
1 ek méz
2 dkg élesztő
1 ek almaecet
2 ek búzacsíra
1 tk sikér
3 ek szőlőmagolaj
2 ek tejföl

Elkészítése:
A vizet meglangyosítom, elkeverem benne a mézet és belemorzsolom az élesztőt, ami 10 perc alatt szépen felfut. Ezt beleöntöm a kenyérsütőgépbe (csak dagasztásra használom), és utána küldöm az összes folyékony hozzávalókat, végül a liszteket és a sót. Gondosan ügyelek arra, hogy a só és az élesztő ne találkozzanak, mert kinyírják egymást. Dagasztó programon megkeveri, megkeleszti a drága, ami után már csak átgyúrom, formázom, ráteszem az aktuális cicomát, - ha olyanom van,- aztán letakarom, újra kelesztem. Közben a sütőt előmelegítem 200 fokra hőlégkeverésen, és ha megnövekedett a kenyérkém, akkor letakarva betolom oda fél órára, majd leveszem a fedelet és még 10 percig pirítom. Ha megsült, kiveszem és rácsra téve hűtöm ki. Ez a kenyér másfél kilós és úgy meg tud hízni, hogy csak egy nagy 40 cm-es kacsasütőben fér el. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan átsül, de így van.

Most itthon izgulhatok, mit csinál a csapat, mert derék kisfiam még telefont sem vitt magával. Ilyenek ezek a mai fiatalok.

Nincsenek megjegyzések: