Összes oldalmegjelenítés

2012. szeptember 29., szombat

Tésztaszínezés

Nagyon izgat a házi tésztakészítés. Régen, nagymamám idejében természetes volt, hogy egy levesbetét elkészítéséhez is nagymamám elővette a gyúróteknőt és tésztát gyúrt benne. Nyújtotta, vágta, hogy szebb volt, mintha géppel készítenék. Míg gyerek voltam, édesanyám is kézzel készítette a tésztát, de végül a kényelem, a rohanó életmód, - vagy ki tudja mi, - kiszorította az otthonokból ennek a meghitt foglalkozásnak a jelentőségét. Pedig van ebben valami varázslatos, ahogyan a tészta alakul kezünk alatt. 
Aztán mintha újra ráébredtünk volna, mennyivel értékesebb az, amit saját magunk készítünk el. Nem elhanyagolható tényező az sem, ha tudjuk, mi van a tányérunkban. Véletlenül akadtam erre a csodára, amitől újra rámtört a vágy, hogy magam készítsek el ezt-azt. Ilyenek pl: ez itt, és ez is, no és ez is. Megtaláltam még ezt.
Még találtam egyet itt. Na tessék, nem tudok leállni. Ez a szerelem.
Elképzeltem, milyen természetes anyaggal tudnám megszínezni a tésztákat, ami az ízüket nem változtatja meg (legalábbis nem markánsan), de szép színt ad neki. Nem szeretném, ha mesterséges színezék kerülne a konyhámba. Mai feladat a sárga volt. Erre a célra sütőtököt választottam. 
15 dkg  sütőtököt gyalun vékonyra felszeltem és kevés vízben egy csipet sóval 5 perc alatt megfőztem, leszűrtem, hagytam kihűlni.
Még egy ekkora adagot, egy kevés édesburgonyát, valamint egy közepes répát,  egy nagyobb, 30 dkg-os céklát legyalulva aszalógépbe tettem és 4-5 óra alatt szárazra aszaltam. Ezeket holnap ledarálom és evvel fogom megfesteni a készítendő tésztáimat. Aztán jönnek a zöldek, a mintás tészták és szerintem ott sincs megállás.  

Az aszalás kis előkészítést igényel ugyan, de üzletben megvenni a szárított porokat sem olcsó. Igazán inkább a készítés öröme miatt kezdtem bele, nem spórolásból.

A  sárga tészta hozzávalói:

15 dkg főtt sütőtökpüré
20 dkg durum tésztaliszt
1 nagy csipet só
1 kk olívaolaj
1 csipet sáfrányos szeklice
1 ek rozmaringlevél


  
Mindezt néhány tekeréssel összegyúrtam a késes aprítóval és folpackba csomagolva hűtőbe tettem jó fél órára.
Közben sem unatkoztam, mert ma ennek a maradékát szerettem volna beépíteni a készülő ebédbe. Így aztán a sült húst vettem kezelésbe.
Ha már tésztát gyúrok talán készítek egy lasagnet. Abba beletehetem a csülköt, a készülő tésztát és nem is kell sok mindent hozzátennem. 



Lasagnehoz a húsos paradicsomszósz összetevői:

50 dkg sült csülök ledarálva
1 nagyobb fej, 15 dkg-os vöröshagyma
3 nagy gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
1 - 1 ek bazsalikom, majoránna, oregano, és frissen sóban eltett vegyes zöldség ledarálva tőle ajándékba
400 g hámozott egész paradicsomkonzerv
250 ml sűrített paradicsom
2 dl zöldségalaplé (víz is megteszi)
1 - 1 csipet chili, bors
1 kk só

A lasagnehez besamel mártást is készítenek, amit a tészta és a húsos szósz közé tesznek. Én a következőképpen készítettem el:
2 ek vaj
2 ek finomliszt
2 dl 30 %-os tejszín 
1-1 csipet só, bors és őrölt szerecsendió

A vajat megforrósítottam, beleszórtam a lisztet és a fűszereket 1-2 percig sütöttem, majd felengedtem a tejszínnel, besűrítettem. 
Ez után már csak rétegeznem kellett az összetevőket.
Egy kiolajozott sütőtálba leraktam egy réteg kinyújtott tésztát, ráöntöttem egy réteg besamelt, majd a húsos-paradicsomos szósz következett, és így folytattam a rétegezést, míg minden el nem fogyott.
A sütőt közben előmelegítettem 180 oC-ra, hőlégkeverésre kapcsoltam és a lefóliázott tésztát betoltam 20 percre. Mikor már úgy ítéltem meg, hogy biztosan megfőtt a tészta, levettem a fóliát és 10 dkg reszelt parmezán sajtot szórtam rá és még 5 percig sütöttem.

Ez lett belőle, a mi ebédünk: 






A mai napom is kedvelt tevékenységemmel, a főzéssel telt. Most pedig, míg leírom a ténykedésemet, ki is pihentem a fáradalmaimat. Imént érkezett meg a fiam a versenyről, úgyhogy most már vele foglalkozom.

Nincsenek megjegyzések: