Összes oldalmegjelenítés

2012. október 25., csütörtök

Hétköznapi sült oldalas

Néha előkapom, de csak egy-kétszer egy évben. Emlékszem, régen mennyiszer ettük és nem tudtam megunni. Minden húst szeretek, amit csontról kell lerágni. Nagy előnye, hogy csak összedobjuk, be a sütőbe és nem is kell többet tenni érte, csak felfalni, ha elkészült.

Hozzávalók:
1,2 kg sovány sertés oldalas
só, bors, majoránna ízlés szerint
4-5 gerezd fokhagyma a húsra, vagy még jobb, ha beszúrjuk a húsba
1-2 dl zsír

Az oldalast megmostam, megszárítottam, elvágtam a csontok mellett, hogy több legyen a piros, ropogós rész, sóztam, borsoztam, megszórtam majoránnával, tetejére fokhagymát dobáltam, nyakon öntöttem 2 dl zsírral, lefóliáztam, 180 fokos sütőben háromnegyed órát fólia alatt pároltam, aztán a fóliát levéve pirosra sütöttem. El tudok még képzelni néhány felnegyedelt lilahagymát is, de az most nem volt.



Közben a krumplit megfőztem héjában sós vízben, meghámoztam és a hús után megmaradt pecsenyezsírból elvéve néhány kanálnyit egy nagy serpenyőben erős tűzön hirtelen megpirítottam. Mellé finom házi csalamádét ettünk, amivel egy kedves beteg lepett meg a munkahelyemen. Fiam úgy eltüntette, mintha soha nem is lett volna ott.

Nincsenek megjegyzések: