Összes oldalmegjelenítés

2012. október 7., vasárnap

Retro pöri-noki

A hétvégém a múlt felidézésével töltöttem időmet a konyhában. Tegnapi ebédünk "balatoni" hekk volt sült krumplival, uborkával , ma pedig pörkölt-nokedli kombó.
Ez ő:

Nagyon ritkán eszem sertéshúst, de ma a mélyhűtőbe nyúltam és egy egész csülköt vettem ki bőre és csontja nélkül, így pőrén 65 dkg volt. Fogalmam sincs, mi lehetett az eredeti tervem vele, de ma száműztem a mélyhűtőből, ütött az utolsó órája.

A következőket kérte utolsó kívánságként:
  • 3 ek olaj
  • egy nagy fej vöröshagyma
  • 2 tv paprika
  • 2 nagy paradicsom
  • 1 tk só
  • 1 tk bors
  • 2 ek piros paprika
  • 1 tk majoránna 
  • 1 ek frissen sóban eltett darált vegyes leveszöldség (ételízesítőnek készítette kedves ismerősöm, és volt olyan drága, hogy meglepett vele).
A csúf vég így esett:
Az olajon megdinszteltem a felaprított hagymát, majd hozzáadtam a nagyobb kockákra vágott húst és pirítottam, míg a külseje kérget nem kapott. Ekkor megfűszereztem és a paprikát és paradicsomot is láng sírba vetettem. A lábast lefedtem és az addigra 160 fokra előmelegített sütőbe helyeztem úgy 2,5 órára. Mivel nem vagyok pazarló, közben, míg a pecsenyémet sütögettem, fölé dugtam sülni a briósaimat, majd egy szép kenyeret is, s mire ezek elkészültek, a pörkölt is porhanyósra főtt.
Utolsó útjára három kis csinos tojásból főtt nokedli kísérte és a csemege uborka is ott sertepertélt körülöttük. Aztán elmentünk egy jó amerikai foci meccsre, amit fiam csapata játszott az ellennel és nagy nyereség lett az ő jutalmuk. Szép nap volt ez.

Nincsenek megjegyzések: