Összes oldalmegjelenítés

2013. január 15., kedd

Cannoli siciliani



Azt olvastam, a szicíliaiaknak kevés desszertjük van, de ami van, az fenséges. Ez egy közülük. A TV Paprika : "Olasz meló" című műsorában láttam, amint Csiszár Jenő ezt kóstolgatja nagy élvezettel. Rám tört, hogy elkészítsem, de azonnal. Igen ám, de honnan vegyek ennyi roló formát? Négy nagy volt otthon, amit méreg drágán vásároltam és nem szerettem volna a továbbiakért még több pénzt kiadni. Keresgéltem a neten, de ahol elfogadható ára volt, az mind az országhatárok közelében elhelyezkedő nagyobb városokban volt kapható. Ha onnan még a szállítást kifizetem, az kisebb fajta vagyon. Márpedig ha én elhatározok valamit, annak nagyon gyorsan úgy kell történnie. Így is lett. Bevillant, hogy a piacon vannak edény árusok, gondoltam náluk szerencsét próbálok. Első utam reggel a piacra vezetett és láss csodát, máris a tulajdonomnak tudhattam 12 db roló formát kedvezőbb áron, mintha a vidéki gyártótól vettem volna meg. Zsebem mélyére rejtettem a kincset, beszereztem még némely finomságokat, melyeket itt hamarosan be is fogok mutatni, és kotortam haza olasz sütit sütni. Még így az elejében azt is elmondom, hogy kicsit macerás az elkészítés, de aztán ha végig gondolom a menetét, talán mégsem annyira, hogy ne érne meg egy kis bíbelődést ez az ínyencség. Gyorsan be is mutatom, hogy készítettem.

Hozzávalók:

Tésztához: 

  • 25 dkg liszt
  • 30 g borecet
  • 30 g muskotályos bor (eredetileg Marsala)
  • 30 g kristálycukor
  • 1 csipet só
  • 2 tk nescafé
  • 2 tk keserű kakaópor
  • 5 dkg libazsír
  • 1 kisebb tojás




A krémhez:

  • 25 dkg ricotta
  • 10 dkg mascarpone
  • 3 dkg fruktóz
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 3,5 cl narancslikőr (eredeti recept kávélikőrt ír)
  • 5 dkg kandírozott narancs
  • 5 dkg durvára vágott étcsokoládé
  • 5 dkg durvára vágott sótlan pisztácia
  • 1 tk habpor  (opcionális)
  • 1 marék mentalevél


Elkészítése:

A tészta anyagaiból rugalmas tésztát gyúrunk, folpackba csomagolva egy órára a hűtőbe tesszük pihenni. Ezt követően elővesszük a tésztát, egész vékonyra, 1- 1,5 mm-esre kinyújtjuk és 10 cm átmérőjű köröket szaggatunk belőle. Ezt a tésztát feltekerjük a 10 cm hosszú habroló formára és egy kis víz segítségével a két egymásra fekvő végét összeragasztjuk. Forró olajban kisütjük, konyhai törlőn leitatjuk és ha kihűlt a rolóformát kihúzzuk belőle.
A krém anyagait összekeverjük, habzsákba töltjük és megtöltjük vele a cannolikat. A mentaleveleket belevághatjuk a krémbe, de én inkább a végébe dugdostam, hogy kényes fiam választhasson, eszi, vagy nem eszi (nem kap mást). 
Egyszerűen fantasztikus, hogy a roppanós tésztában ezt a finom krémet élvezhetjük, melynek minden falatja valami finom meglepetést rejt. 

Nincsenek megjegyzések: