Összes oldalmegjelenítés

2013. február 2., szombat

Készülünk a super bowlra - Baltimore Ravens

Holnap lesz New Orleansban az amerikai foci döntő mérkőzése. Nagyon várjuk már a csapatom kiesett (sajnos teljesen megérdemelten), de ettől még nagyon izgalmas döntő várható. Nagyon is két esélyes a dolog. Ettől még izgalmasabb. Fiam néhány edzés társa meglátogat minket holnap este, hogy együtt nézzék meg a döntőt. Így én is készülök ezerrel. Most szerencsére (!?) támogatással készíthetem el a vacsorát. Férjem kitalálta, készítsük el együtt a vendégeknek a vacsorát. Ma nagyjából el is készült a torta, amely a Ravens sisakját ábrázolja. Még hiányzik róla a rács, de holnapra az is meg lesz. Holnap állok neki a San Francisco sisakját elkészíteni. Ha meg lesz, azt is felteszem. Aztán várunk újabb hét hónapot a következő szezonig. Szerencsére a várakozásban a hazai csapatok meccseit látogathatjuk. 
Ilyen a készülő torta most:


Nem mondom, hogy szebbet nem láttam még, de tortakészítésben nem vagyok járatos. Férjem pedig még sosem csinált ilyet, de azt mondta, szívesen kiterjesztené tudását, mert ő képes a szöszölős dolgokra sok időt fordítani. Én inkább azt szeretem, amit gyorsan le lehet tudni.

Így készítettük el a tortát:

Tibikém színenként  kivágta a holló fejének sziluettjét színezett marcipánból és a rétegeket egymásra helyezte. Végül fekete ételfestékkel egy vékony ecsettel kihúzta a körvonalakat.


Én megsütöttem egy kör alakú és egy domború Viktória vajas piskóta tortát a következőkből:
Hozzávalók:

A piskótához:
  • 9 tojás
  • 3 tk sütőpor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 45 dkg finomliszt
  • 45 dkg porcukor
  • 5 ek tej
  • 3 ek holland kakaópor
A krémhez: 
  • 1 egész tojás
  • 15 dkg porcukor
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 20 dkg vaj
  • 3 ek narancslikőr
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 dl tejszín
Elkészítése:

A szoba hőmérsékletű vajat a porcukorral habosra kevertem, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat és hosszan, kb. 10 percig kevertem a géppel. A lisztet a sütőport és szódabikarbónát összekevertem és kanalanként a tojásos-vajas masszához adagoltam, végül pedig a tejet is hozzá kevertem. A sütőt előmelegítettem 160 fokra hőlégkeverésen és a 26 cm-es tortaformába töltött kb. 2 cm magas tésztát tettem be először, melyet 20 perc alatt készre sütöttem. Persze ekkorra legalább másfélszer magasabb lett. A nehezebb dolgom a gömb formával volt. Sokáig gondolkodtam, mibe süssem, végül egy fém keverőtálat kikentem vajjal, megszórtam liszttel és abba töltöttem 2/3 -ig a tésztával. Ezt is 20 percig sütöttem 160 fokon hőlégkeverésen, majd. hogy ne égjen meg a tészta, letakartam fóliával és 140 fokra csökkentettem a hőt, így sütöttem további 1 órát a tésztát, mire teljesen átsült. Rácson kihűtöttem. 

Késsel egyenesre vágtam, a kör alakút ketté vágtam, közé kentem egy jó adag krémet. A lapos formát középen ketté vágtam. Egyikre krémet kentem, majd a másikat ráborítottam, így magasítva meg a sisak hátsó, tarkótáji részét. 

Újabb krém réteg került rá, ami odarögzítette a domború tetőt. Itt már alá kellet támasztanom a tortát, nehogy lebillentse a súlya. 

Végül a krémmel körbekentem az egész tortát, hogy ahhoz tapadjon a marcipán borítás.Férjecském addig szép vékonyra kinyújtotta a fekete marcipánt és beborítottuk vele a sisakot, a felesleges részeket ollóval kivágtuk és elsimítottuk az anyagot. 

Ezt követően felkerült a lila csík, végül pedig a holló feje is.  Azt még nem tudom, hogy a sisakrács miből fog készülni, mert a próbálkozásom a tojáshabbal meghiúsult. Biztosan fogunk rá megoldást találni. Holnapra készen kell álljon a két sisak, mire megérkeznek a vendégek.




















Nincsenek megjegyzések: