Összes oldalmegjelenítés

2014. július 22., kedd

Csokis meggyes piskóta

Ma is, mint mindig, kapkodtam száz felé. Így esett a választásom erre a sütire, aminél gyorsabb nem igen létezik. Ráadásul mindig biztos siker.

Hozzávalók:
  • kb. 30-35 dkg meggybefőtt (raktam volna én frisset, de elmentem vásárolni, de ezt valahogy kifelejtettem a listáról)

A tésztához:
  • 6 tojás
  • 1 csipet só
  • 6 ek cukor
  • 1/2 citrom leve
  • 6 púpozott ek rétesliszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 3 ek kakaópor

  • 10 dkg darabolt étcsokoládé

Elkészítése:

A tojásokat ketté választottam. A fehérjét 1 csipet sóval kemény habbá vertem. A tojások sárgáit a cukorral és a citromlével szintén addig kevertem, míg kifehéredett, vagyis elhalványult.
A szilárd összetevőket egy üvegedénybe összeszitáltam. Majd a fehérjehabba beleforgattam a cukros tojássárgáját és kanalanként a szilárd összetevőket és a csokoládédarabokat is. Nem sokáig kevergettem, csak nagyjából spatulával vagy fém evőkanállal kell óvatosan elegyíteni őket, hogy a tojáshab ne törjön össze. Közben már a sütöm készen állt, hisz előtte kenyeret sütöttem benne. A tésztát egy alul sütőpapírral bélelt 25x25-ös kapcsos tortaformába borítottam, nagyjából elsimogattam és a tetejét megszórtam a magozott meggyel. 160 fokon hőlégkeverésen 23-24 percig sütöttem. Fogvájót szúrtam bele, hogy ellenőrizzem, elkészült-e már.Aztán kikapcsoltam a sütőt, félig kinyitottam az ajtaját és csak 5 perc múlva vettem ki a süteményt.

Nincsenek megjegyzések: