Összes oldalmegjelenítés

2015. szeptember 20., vasárnap

Csirkés szendvics street kitchen módra

Tegnap szinte egész nap dolgoztam, csak ebédtájon mentem haza két órára pihenni, mikor is szembe találtam magam a TV képernyőjén kimerevített recepttel. Jött a kis család és ódákat zengtek arról, hogy Fördős Zé milyen király kaját főzött. Az volt a szerencse, hogy kora reggel sütöttem néhány bagelt, így azt el tudtam sütni bucinak. Innentől kezdve szinte fél óra alatt elkészítettem a szendvicset.


Hozzávalók: 4 fő részére
A húshoz:

  • 35 dkg csirkemellfilé
  • 1 ek étkezési keményítő
  • 3 ek liszt
  • 1 kk sütőpor
  • frissen őrölt bors
  • 1 nagy tojás
  • 2 dl (barna)sör



  • olaj a sütéshez (kis edénybe kevés olaj kell, kevesebbet pazarolunk el)


A szendvicshez:

  • 4 db bagel
  • 1 közepes kígyóuborka (saláta, vagy bármilyen zöldség, amit szeretünk)
  • 1 kápia paproka
  • 10 dkg cheddar sajt

Elkészítése: 

A húst 1 cm -es szeletekre, majd 2-3 cm-es csíkokra vágtam, enyhén megsóztam. A sörtésztához a szárazanyagokat villával összekevertem, majd hozzáadtam a tojást és fokozatosan a sört, míg sűrű palacsintatésztát kaptam. Ebbe mártogattam a húst és közepesen forró olajban mindkét oldalát megsütöttem. Papírtörlőn leitattam róla a felesleges olajat. 
A bageleket ketté vágtam. Az alsó részére tettem a cheddar sajtszeletet, - és ahogy családom utasított, hiszen ők látták a műsort,- egy ügyes mozdulattal a sajtos felével lefelé tapadásmentes serpenyőbe nyomtam a bagelt, rásütöttem a sajtot. 
Megpakoltam a szeletelt uborkával, paprikával, hússal és a fejébe nyomtam a kalapját.


Nincsenek megjegyzések: