Összes oldalmegjelenítés

2016. szeptember 25., vasárnap

Burgonyás rozskovászos kenyér

Megsült a kenyér vacsorára. Még nincs minden a lakásban, de erre már rászántam magam.
Hozzávalók:
- 25 dkg öreg tészta
- 30 dkg BL-80 kenyérliszt
- 20 dkg teljeskiőrlésű búzaliszt
- 15 dkg főtt burgonya
- 2 ek tejföl
- 3 dl kézmeleg víz
- 2 ek szárított rozskovász
- 5 g instant élesztő
- 1 kk őrölt kömény
- 1 kk őrölt koriander
- 1 tk cukor
- 1,5 tk só
- 2 ek olaj

Elkészítése:
A burgonyát sós vízben héjában megfőztem, lehűtöttem, meghámoztam, lereszeltem. A só és olaj kivételével minden hozzávalót nagy kelesztőtálba mértem és addig dagasztottam, míg elvált a tál falától. Ekkor hozzáadtam a sót és olajat is és tovább dagasztottam.3/4 órát kelesztettem, majd átgyúrtam, cipót hajtogattam belőle, sütőpapírral bélelt öntöttvas lábasba tettem, lefedve fél órát kelesztettem, majd tetejét ollóval bevágtam és lefedve a 230 fokra előmelegített sütőbe tettem hőlégkeverésen, így sütöttem fél órát, majd levette a fedőt és még 20 percig sütöttem 180 fokon.
Rácsra tévé h hűtöttem ki.

Nincsenek megjegyzések: