Összes oldalmegjelenítés

2017. november 3., péntek

Csirkemell egyben sütve olaszosan


Egy ízletes gyorsan elkészíthető étel némi előkészülettel, csak azért, hogy a hús ne száradjon ki. 
Ez pedig úgy történik, hogy néhány órára, de sokszor 2-3 napra 6%-os sóoldatba (1 l víz/ 6 dkg só) teszem a csirkemellet a hűtőbe. Így sózni nem kell és finom szaftos marad sütés után is.  

Hozzávalók: 1 fő részére
  • 1 fél csirkemellfilé
  • 2 szelet füstölt bacon 4 dkg mozzarella
  • 1 salottahagyma
  • 1 ek olívaolaj az aszalt paradicsomról
  • egy marék koktél paradicsom
  • bors
  • 0,5-1 dl száraz fehér bor
  • 1 tk balzsamecet krém 
  • néhány bazsalikomlevél
  • 8 dkg farfalle tészta 
A salottahagymát apróra vágtam és megdinszteltem az olajon, majd ment rá az egészben hagyott koktélparadicsom, és a bor. Addig forraltam csak, míg a bor alkoholtartalma elforrt.
A csirkemellet borsoztam (jó alaposan),serpenyőben körbepirítottam 2-2 percig mindkét oldalát, majd  ráhelyeztem a bazsalikomleveleket, körbecsavartam a bacon szeletekkel és a tetejére szeltem a mozzarella sajtot.
190 fokra előmelegített sütőbe tettem sütőpapírral bélelt tepsibe és 10 percet sütöttem, majd nyakon öntöttem  a paradicsomos raguval és még együtt is párolódtak néhány percet.
Közben a tésztát sós vízben kifőztem és együtt tálaltam a hússal. A hús pácolását leszámítva is fél órán belül elkészíthető fogás.

Nincsenek megjegyzések: