Összes oldalmegjelenítés

2012. november 5., hétfő

Fahéjas rózsa

Vacsira sütöttem egy kis fahéjas miegymást, mert a gyermek azt kívánta meg. Gyorsan összetettem a tésztát, aztán csak vártam, hogy megkeljen. A mézes langyos tejem felfuttattam az élesztőt, majd hozzáadtam a tojást, tejfölt, olajat, aztán a szilárd anyagokat is a kenyérsütőben megdagasztottam, kelesztettem.

Hozzávalók: 

2 dl tej
1 ek méz
2 dkg élesztő
2 ek barna cukor 
0,5 dl szőlőmagolaj
3 ek tejföl
1 tojás
1 csipet só
1tk citruspor
1 tk sikér
55 dkg BL-55 finomliszt

Belülre: 

6-7 dkg olvasztott vaj
10 dkg barna cukor + 1 tk fahéj keveréke

Mikor a tészta szépen megkelt, lisztezett deszkára tettem, 8 db nagy diónyi tésztát kiszakítottam belőle és golyókat formáltam belőlük, amiket vajba, majd fahéjas cukorba mártottam, - éppen úgy, mint az aranygaluskánál. Kinyújtottam a tésztát 0,5 cm vékonyra, levágtam belőle négy darab nagyjából háromszög alakú tésztadarabot, amelyiknek egyik oldalát megkentem olvasztott vajjal, belemártottam a fahéjas cukorba és körbetekertem a golyóbison. Ugyanezt elkövettem pont vele szembe, majd 90 fokos fordulatot véve egyik, majd másik oldalán, így lett négy szirma. Mondjuk én nem vagyok nagyon precíz, de azért volt valamilyen formájuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket egymástól távol, negyed órát újra kelesztettem őket, míg a sütő melegedett, aztán 160 fokon, hőlégkeverésen fél óra alatt arany-barnára sütöttem őket.

Itt mosolyog egy és azt mondja: egyél meg gyorsan!


Nincsenek megjegyzések: