Összes oldalmegjelenítés

2013. június 25., kedd

Juci levendulás keksze

Régen terveztem az elkészítését. Jucikának készültem meglepetést szerezni, így ez egy jó alkalom volt a keksz elkészítésére. Elő kellett hozzá készülnöm, mert még az én jól felszerelt konyhámban sem volt készen levendulás porcukor. Tehát elsőként ezt készítettem el. Megdaráltam a cukrot és rétegeztem a cukrot néhány levendulavirággal. Vártam egy hetet és már készen is volt a levendulás porcukor.


Hozzávalók:
  • 300 g tönköly fehér liszt
  • 20 g kukoricaliszt
  • 250 g vaj
  • 80 g porcukor
  • 1 tojás
  • 1 tk sütőpor
  • 1/2 citrom reszelt héja és leve
  • 2 ek aszalt vörös áfonya apróra vágva.
  • 2 tk szárított levendulavirág

  • levendulás porcukor

Elkészítése:

A tészta hozzávalóit robotgépben összegyúrtam, folpackba csomagoltam és a hűtőbe tettem egy órára pihenni. Mikor kipihegte, dideregte magát, elővettem, diónyi darabokat szaggattam ki belőle vizes kézzel, - mert igen puha, képlékeny volt,- golyóvá sodorgattam a két tenyerem között és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem egymástól távolabb számolva avval, hogy még nőni fognak. Egy vizes villával laposra, kb.0,5 cm-re nyomkodtam őket és 170 fokra előmelegített sütőben hőlégkeverésen 10 perc alatt megsütöttem. Még forrón az említett levendulás porcukorba forgattam őket. 
Ilyen egyszerű, ámde nagyszerű teasüteményt készítettem. Ebből a mennyiségből 40 db lett.






Őt pedig hétvégén kaptam a másik Jucikámtól Pomázon, hogy továbbra is ilyen finomságokat készítsek a saját termésű levendulámból.

Nincsenek megjegyzések: