Összes oldalmegjelenítés

2013. november 22., péntek

Sütőtökös kuglóf

Itt heverészett a kamrámban több mint egy hete egy kisebb kanadai sütőtök. Úgy mondják, a sütőtök akkor a legfinomabb, ha már megcsípte a dér, de ettől eddig még nem kellett tartanunk. Ezért kicsit fenntartással vágtam fel a kicsikét. Betettem a forró sütőbe és fél óra alatt megsütöttem. Szerencsém volt, mert finom édes volt, így kevesebb cukrot kell használnom a sütemény elkészítéséhez. 


Hozzávalók:

  • nettó 43 dkg megsült sütőtök
  • 1 közepes narancs leve (1 dl) és reszelt héja
  • 1,2 dl író
  • 17 dkg nádcukor
  • 1 púpozott tk frissen reszelt gyömbér
  • 2 tk fahéj
  • 2 tk őrölt kardamom
  • 1 csipet őrölt szegfűszeg
  • 4 közepes tojás
  • 15 dkg lágy vaj
  • 30 dkg tönköly fehér liszt
  • 1,5 tk sütőpor
  • 1 kk szódabikarbóna


Elkészítése:

A megsült tök belsejét robotgép táljába kapartam és belemértem az összes többi hozzávalót. Nem hokusz-pokuszoltam, hanem a robotgéppel kb 2 percig kevertem aztán kivajazott, lisztezett 16 cm átmérőjű, de mély kuglófformát megtöltöttem vele 3/4-ig. A maradék elég volt 6 mini kuglóf formájú muffin sütőformába. 150 fokra előmelegített sütőbe tettem hőlégkeverésen. A muffinokat 30-35 percig, a kuglófot 70 percig sütöttem. Az utolsó 10 percre letakartam fóliával, nehogy túlbarnuljon a teteje.
Karácsonyi illat lengte be az egész lakást és az íze is fantasztikus volt. Fiam úgy eltüntette a kuglófot, hogy meg sem kóstoltuk. Milyen szerencse, hogy ott voltak a kis fiókák, így mégis részesülhettünk az élményből, ha csak csekély mértékben is.

Nincsenek megjegyzések: