Összes oldalmegjelenítés

2014. április 5., szombat

Tepertős croissant

Mindig panaszkodok a súlyomra, miközben bombázom magamat (de főként a családomat) ilyesmi bűn jó dolgokkal: 

Hozzávalók: 
A tésztához:

  • 20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 40 dkg tönköly fehér liszt
  • 3 dl 3,5%-os tej
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 csapott ek só
  • 1 tk cukor
  • 12 dkg tang zhong

Tölteni:

  • 20 dkg tepertő
  • 10 dkg vaj
  • 1 tk frissen őrölt bors
  • 1 csipet só

Kenéshez: 

  • 1 tojás

Elkészítése: 

A tejet meglangyosítottam, elkevertem benne a cukrot, felfuttattam benne az élesztőt. Közben kenyérsütőgép üstjébe mértem a száraz hozzávalókat és mikor habosra megkelt az élesztő, azt is belezúdítottam az üstbe. Dagasztó programon lejárattam a gépet. A tepertőt a vajjal, sóval és borssal késes darálóban ledaráltam. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítottam és 7 egyenlő részre osztottam. Mindegyikből golyót formáltam, amit aztán kinyújtottam kb. 35 cm átmérőjű körré. A legalsót megkentem mindenütt nagyjából másfél evőkanálnyi vajas tepertőkrémmel,(amit hat részre osztottam el), majd ráterítettem a következő kinyújtott lapot.


Mindezt addig folytattam, míg rákerült a legfelső lap, amire már nem került krém. Még egy kicsit így együtt nyújtottam rajtuk, míg kb. 40 cm-es lett a kör. Ekkor felvágtam derelyevágóval 16 egyenlő cikkre.


A cikkeket alsó, széles felüknél bemetszettem hosszanti irányban úgy 5 cm-re. A tészta két végét visszahajtottam, majd ezen át feltekertem az egész cikket.

 

Sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem őket és a tetejüket megkentem egy felvert tojással. Letakarva kelesztettem úgy 20 percig, míg a sütő bemelegedett 200-210 fokra.


20-25 perc alatt aranybarnára, ropogósra sütöttem valamennyit. 

Nincsenek megjegyzések: