Összes oldalmegjelenítés

2015. február 26., csütörtök

Ázsiai csirkecsíkok üvegtésztával

Ez történik, ha kevés időm van főzni. Ez az étel is remek maradékmentő. Mindenből találni a hűtőbe egy keveset, s abból össze lehet állítani egy ebédet. Ebből az agagból öt ember is jóllakhat, mondhatjuk, occó.


Hozzávalók:

  • 30 dkg csirkemellfilé
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1-2 szál újhagyma
  • diónyi gyömbér
  • 1 kápia paprika
  • 2 zellerszár
  • 2 közepes sárgarépa
  • 15  dkg zöldbab
  • 2 ek szezámolaj + 1 ek a tésztára
  • 2 ek szójaszósz
  • 2 ek sötét édes chiliszósz
  • 2 ek worchestershire szósz
  • bors
  • 1 csipet szecsuáni bors



  • ha van gombánk, azt is szelhetünk bele



  • 25 dkg üvegtészta


Elkészítése:

Először a tésztával kezdtem, mert amí az "készül", megsül a hús is. Vízforralóban felforraltam a vizet és nyakon öntöttem a tésztát vele, míg ellepte. Csipetnyi sót szórtam rá, hagytam állni 10 percig a vízben, majd leszűrtem, egy kanál szezámolajat locsoltam rá és elkevertem vele, hogy ne ragadjon össze.
Wokban felhevítettem 2 kanál szezámolajat és beleszórtam a félfőre vágott vöröshagymát, erős tűzön sütöttem. Mikor elkezdett karamellizálódni, hozzáadtam a fokhagymát és a gyömbért csíkokra szelveszeletelve és a keskenyre vágott csirkecsíkokat, majd ezt követte a juliene-re vágott többi zöldség. Meglocsoltam s szószokkal, borsoztam. Aki sósan szereti az ételt, itt egy kevés sót tehet rá, de szerintem felesleges és egészségtelen.3 percig pirítottam így a zöldségekkel a húst. Ennyi idő elégséges a sok vékony zöldségnek és a húsnak ahhoz, hogy kellően átfőjön, de a zöldségek még kicsit roppanósak legyenek. Tésztaágyon tálaltam a családnak.
Megjegyzés küldése