Összes oldalmegjelenítés

2015. szeptember 20., vasárnap

Bagel

Egyszer sütöttem már. Elsőre voltak kétségeim, hogy milyen lesz az a kelt tészta, amit előtte megfőztek, de már nem féltem tőle. Hiszen így készül pl.  a bajor perec is. 



Hozzávalók

  • 60 dkg BL-80 kenyérliszt
  • 3 dl tej
  • 1 dl víz
  • 5 dkg vaj
  • 2,5 dkg friss élesztő (vagy 1 csomag instant)
  • 1 nagy tojás + 1 a kenéshez
  • 1 csapott ek só
  • 1 ek cukor



  • szezámmag: fekete/fehér a szóráshoz


A főzéshez:

  • 2 l víz
  • 2 ek cukor
  • 1 kk szódabikarbóna

Elkészítése:

Dagasztótálba öntöttem a langyos tej-víz keverékét, megszórtam egy kis cukorral, rámorzsoltam az élesztőt, tetejébe mértem a lisztet, a sót és a szoba hőmérsékletű vajat, majd elmentem egy fél órás TV-műsort megnézni. Utána géppel megdagasztottam a tésztát 5-6 perc. Elég lágy volt. Hagytam egy órát kelni, legalább két és félszeresére kelt. Alaposan kilisztezett munkalapra borítottam, 8 egyenlő részre osztottam, cipókat gyúrtam belőlük. Lisztes két mutatóujjamat a közepükbe vájtam és széthúztam a közepét, hogy kb.4-5 cm-es lyuk legyen rajta, hogy kelés közben se nőjön össze.



 Így hagytam még negyed órát kelni. Közben felforraltam  a vizet, beletettem a cukrot és a szódabikarbónát. Mikor lobogott, beledobtam a tésztát, majd 10 másodperc fővés után megfordítottam, a másik felét is főztem 10 mp.-ig, aztán kihalásztam szűrőkanállal és sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem (vigyázat, mert innen nem tudod tovább mozgatni, mert először letapad az alja).  Megkentem felvert tojással a tetejét, megszórtam szezámmagal és 180 fokos sütőben hőlégkeverésen 20 perc alatt megsütöttem.

Micsoda szerencse, mert aztán délben a kisfiam avval állt elő, hogy látott a TV-ben egy király csirkés szendvicset készíteni Fördős Zétől, azt megcsinálnám-e? Megcsináltam, de az már egy másik történet.



Nincsenek megjegyzések: