Összes oldalmegjelenítés

2015. szeptember 6., vasárnap

Mrs. Blumenthal sajttortája

Fiamtól kaptam egy szakácskönyvet, melyet Heston Blumenthal írt és teljesen egyszerű receptek vannak benne. A sajttorta édesanyja receptje, amivel elmondása szerint soha nem tudott várni egy napot, míg pihennie kell. Pillanatok alatt elkészíthető, és valóban nem lehet kivárni az egy napot, míg pihen a torta. Én egy kicsit tettem még hozzá (szokásomhoz híven), de enélkül is tökéletes. Én sem vártam ki az egy napot. Mi több, többször is elkészítettem, annyira ízlett.


Hozzávalók: 20 cm-es tortaformához
A tésztaalaphoz:

  • 8 dkg zabkeksz
  • 1 marék dió 
  • 5 dkg vaj



  • 2 nagyobb vilmoskörte



  • 250 g tehéntúró
  • 150 g tejföl
  • 250 g mascarpone
  • 3 nagy tojás
  • 6 dkg gyümölcscukor
  • 1 csipet só
  • 1 tk vaníliakivonat / vagy egy rúd vanília kikapart magjai
  • 3 csapott evőkanál keményítő


Elkészítése:

A kivehető aljú tortaforma alját kibéleltem szilikonos sütőpapírral. Jó a kapcsos tortaforma is, a lényeg, hogy ki tudjuk majd belőle venni sérülésmentesen a tortát. 
A zabkekszet, a diót és a vajat késesrobotgépben összedaráltam és a forma alján egyenletesen elterítettem, lenyomkodtam.
A körtéket cikkekre vágtam, a kekszre fektettem, hogy befedjék azt.
A tojásokat kettéválasztottam. A fehérjéből egy csipet sóval nem túl kemény habot vertem. A sárgáját a túróval, krémsajttal cukorral, tejföllel és a vaníliával botmixerrel krémes állagúra törtem, majd három részre elosztva a fehérjét beleforgattam ebbe a krémbe. És evvel a munkának vége is. 150 fokra előmelegített sütőben alul - felül sütésen 70 percig sütöttem. Mikor úgy ítéltem meg, hogy elkészült (a közepe még remeg egy kicsit), a sütőajtót félig kinyitottam és hagytam, hogy úgy hűljön langyosra a torta, csak utána vettem ki. Miután teljesen kihűlt, még egy napra hűtőszekrénybe kell tenni, hogy megszilárduljon. De kinek van ehhez türelme? 

Nincsenek megjegyzések: