Összes oldalmegjelenítés

2015. július 20., hétfő

Kovászos uborka

Még jó néhányszor elkészíthetjük a nyáron ezt a finomságot. Első nagy felfedezésem az volt,- amit egyébként nem hittem el, amikor olvastam,- hogy akkor lesz ropogós az uborka, ha forró vízzel öntjük le az érlelés kezdetén. Így utólag belegondolva talán annyit számíthat, hogy hamarabb kezdődik el az erjedés.



Hozzávalók: 2 ilyen literes üveghez
  • 1,5 kg kis 8 cm körüli friss uborka
  • 1 csomag kapor
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2-3 babérlevél
  • diónyi gyömbér
  • 1 ek egész koriandermag
  • 1 tk egész fekete bors
  • 1 tk borókabogyó
  • 1 tk egész mustármag
  • (ha tudunk szőlő vagy meggylevelet szerezni, még finomabb lesz tőle az uborka)
  • 2 ek tengeri só
  • 1 liter forró víz
  • 1 szelet kovászos kenyér
Elkészítése:

Az uborkákat alaposan folyó víz alatt piha szivaccsal megdörzsölve megmostam, mindkét végüket levágtam és keresztbe behasítottam úgy, hogy a közepén azért egybe maradjon, az tartsa össze.
Ezt követően már csak rétegezve az uborkát, fokhagymát, kaprot, magokat, gyömbért, babért megtöltöttem egy nagy 4 literes üveget. A vízforralóban vizet forraltam, elkevertem a sóval, ráöntöttem az uborkára és a tetejére tettem egy szelet kenyeret. Lefedtem egy kis tálkával és kitettem az erkélyre a napra, ahol két nap alatt elég érett lett. Ekkor leszedtem róla a kenyeret, a levet leszűrtem egy tálba, az uborkákat folyó hideg víz alatt lemostam, hogy ne maradjon rajtuk kenyérmaradék,  kisebb, literes csatos üvegbe tettem és a leszűrt levét visszaöntöttem rá. Hűtőben hosszabb ideig is eláll.

Nincsenek megjegyzések: